A "Kispók-fan"-ok csapata délután érkezett az MVK központi telephelyére, hogy megtekintse az országos hírnévvel rendelkező veterán járműveket, majd "tiszteletkört" is tettek a telephelyen.
Mint megtudtuk, a Club 126-ot 2004. novemberében alapította meg egy maroknyi lelkes autós. Az apró baráti társaságként induló Kispók-fanok 2010-re bejegyzett, hivatalos autós egyesületté fejlődtek. Ma körülbelül évi 150 taggal büszkélkedhet a club, az ország egész területéről.
A lelkes csapatban a jelek szerint nem csak a fiatal, hanem az idősebb korosztály is megtalálja a vonzerőt és a társaságot. Évente négy országos találkozót rendeznek, amelyek iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A Club126 tagjai rendszeres látogatói a cseh, illetve lengyel barátaik által rendezett kisebb-nagyobb összejöveteleknek is. Egy-egy ilyen túra alkalmával akár 2500 km-t is megtesznek.
Nyári találkozójuk mára nemzetközivé nőtte ki magát. A minden év júliusában megrendezett három napos, péntektől vasárnapig tartó nemzetközi Fiat 126-os találkozó hagyományos helyszíne a Velencei-tó partján, Agárdon található. A találkozón megjelenő 100-120 kispolski között nagy számban láthatók cseh, lengyel, szlovák rendszámú járművek is.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.