A politikus emlékeztetett, az unió mind a 27 tagországától azt követelte, hogy a legújabb irányelveket építse be a nemzeti, hulladékokról szóló törvény kidolgozásakor. Bár a jogszabályt 2010. végéig kellett volna hatályba léptetni, ezt egyetlen ország sem hajtotta végre, ugyanakkor az unió környezetvédelmi biztosa 2011. végéig haladékot adott erre.
Az államtitkár kiemelte, Magyarország a hulladékokról szóló törvénytervezetet megalkotta, erről tájékoztatta az Európai Uniót, a tervezetet a parlament elé is beterjesztette, az Országgyűlés pedig a törvényjavaslatot tavaszi ülésszakán napirendre tűzte.
- Elfogadása esetén július elsejével lép életbe a hulladékról szóló törvény - tette hozzá.
A szaktárca államtitkára kifejtette, a hulladékról szóló törvénytervezet nemcsak a kommunális, hanem a veszélyes hulladékokról, a hulladékok égetéséről szól, jószerivel mindenről, ami idetartozik, ugyanakkor kitér a hulladékgazdálkodásra is.
- A hulladék begyűjtése közfeladat, ebből pedig az következik, hogy az állam szerepvállalása legyen a meghatározó - emelte ki. Hozzátette, ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy csupán állami cégek végzik majd el ezt, magán, illetve külföldi érdekeltségű társaságok is érdekelhetnek ebben.
- A jogszabály a szelektív gyűjtésre, a hulladék újrahasznosítására, nem pedig a lerakására, égetésére fókuszál - tette hozzá az államtitkár.
MTI