Lázár két hónapja nem került be a csapatba; mint kiderült, saját kérésére.
- Nem mindennapi történet az enyém – idézi Lázárt a Nemzeti Sport Online. – Általában az edzők szoktak kirakni a keretből egy-egy labdarúgót, ám ezúttal nem ez történt, magam kértem, hogy ne számoljanak velem. Közöltem Vladimir Petkoviccsal, hogy amíg ő a Samsunspor vezetőedzője, tekintsen el a játékomtól. Egyszerűen nem tudtam azonosulni a tréner elveivel, képtelen vagyok a negatív embereket elviselni magam körül, márpedig Vladimir Petkovics száját pozitív jelző a legritkább esetben sem hagyta el. Odáig fajult a viszonyunk, hogy ha összefutottunk a folyósón, gyorsan hátat fordítottunk egymásnak.
Petkovicot azonban a pocsék szereplés miatt - a csapat jelenleg utolsó előtti a tabellán, hat ponttal lemaradva a még bennmaradást érő 15. helyről. Így aztán Lázár is újra számíthat arra, hogy pályára lép csapatában.
- Sajnos a két hónapos kihagyás azért nem múlt el nyomtalanul, így a kezdőcsapatba aligha állítanak még be – fogalmazott a hatszoros válogatott bekk. – Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam azon, vajon megérte-e szemtől szemben elmondani a véleményemet a korábbi edzőnknek, de végül mindig arra jutottam, ha szakmailag nem is, emberileg mindenképpen jól döntöttem. Az új edző érkezésével most rendeződni látszik minden, újra számolnak velem, és noha a bajnokságban egyelőre kieső helyen állunk, biztos vagyok benne, a hátralévő kilenc fordulóban kivívjuk a helyünket az első osztályban.