Újjáalakulása után 3-4 hónappal konferenciát szervez a Miskolci Akadémiai Bizottság Társadalomelméleti Szakbizottságának Politikatudományi Munkabizottsága Centrum és periféria: elméleti és történeti perspektívák, új kihívások címmel. Mint Gángó Gábor, az újjáalakult szervezet vezetője elmondta, folytatni szeretnék a Szabó Márton által vezetett elődök munkáját, vagyis a tudományos eredmények közvetítését a város és a miskolci régió érdeklődő közönsége felé.
– Terveink szerint annyiban változtatunk az eddigieken, hogy még intenzívebbé kívánjuk tenni ezt a kapcsolatot, elszántságunkat pedig mutatja, hogy az újjáalakulás után nem sokkal máris egy vendégekkel, tanszéki oktatókkal és hallgatókkal felálló konferenciát rendezünk – mondta a munkabizottság vezetője.
Az újjáalakulás után is tartani kívánják azonban elődeik célkitűzéseit, azaz egyrészt részt vállalni a tudományos ismeretterjesztő és népszerűsítő tevékenységben, másrészt mind az országos, mind a nemzetközi tudományos életben fenntartani és bővíteni a már meglévő kapcsolataikat.
– Úgy gondolom, hogy rangos konferenciák szervezésével, kiadványok szerkesztésével és pályázatokon való részvétellel sokat tehetünk azért, hogy még vonzóbbá tegyük a jelentkezők számára a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi Intézetét és magát a szakot. Idén is jelentkezhetnek a diákok államilag finanszírozott helyekre a karon és a szakon – mondta Gángó Gábor.
A február 15-ei konferencián neves előadók és meghívott vendégek tartanak majd körülbelül félórás előadásokat olyan témákban, mint például Integrációs kihívások Európa centrumában és perifériáin (Zárug Péter Farkas, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézetének docense), Multikulturalizmus és iszlamofóbia (Fekete Sándor, az intézet oktatója), vagy Jólét és jólét a centrumban és perifériáin (Braun Róbert, BCE docens, New Economics Forum Budapest Alapítvány elnöke).
Kujan I.