Minden szentnek maga felé hajlik a keze – tartja a mondás, ami miért ne lenne igaz, pont a politikusokra? Ennek megfelelően a megyei közgyűlés képviselői, amikor legutóbb döntöttek a tiszteletdíjak szabályozásáról a törvényesen adható maximális alapdíjat adták maguknak. Ez a megyei önkormányzati képviselők esetében a köztisztviselői illetményalap (38650 forint) 2,6-szerese. A bizottsági tagságért további 45 százalékot kaptak, a bizottsági elnök, valamint a tanácsnok pedig 90 százalékos kiegészítésre tarthatott igényt.
A szervezési és jogi főosztály által készített és Mengyi Roland, mint előterjesztő által jegyzett, napirendi javaslat szerint csütörtökön a testület elé kerülő javaslat hozzányúl a képviselők pénzéhez – az indoklás szerint a megyei önkormányzat költségvetési kereten belül történő működése érdekében – és jelentősen csökkenti azokat. Az alapdíjak esetében 2,6-ról 2,3-ra csökkentik a szorzót (ami havi mintegy 11600 forint veszteséget jelent a képviselőknek), ezen túlmenően a bizottsági tagságért járó kiegészítés 45 százalékról 40-re csökken (havi 1930 forinttal kevesebb), a bizottsági elnökök és tanácsnokok esetében 90-ről 80 százalékra mérséklődik a kiegészítés (ez havi 3865 forint). Amennyiben egy képviselő egy bizottságban tag akkor az előterjesztés szerint nagyjából 13500 forinttal kevesebb tiszteletdíjat vehet majd fel – természetesen csak akkor, ha a képviselők többsége megszavazza a jövedelmének a kiegészítését.
A közgyűlés működésének ismeretében meglepetést okozna, ha nem kapná meg a többség támogatását az elnök által előterjesztendő javaslat.
Cs. L.