Az Országos Programozói Emlékverseny döntőjén tíz csapat, 3-3 fővel vett részt versenymunkáinak bemutatásával. Budapestről és Miskolcról 2-2 csapat jutott be a döntőbe, de érkeztek csapatok Tiszaújvárosból, Szombathelyről és Érdről is. A verseny sajátossága, hogy a csapatoknak a feladatmegoldás után eredményeiket prezentálniuk is kellett.
Az emlékversenyt az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) kezdeményezésére és szervezésében rendezte meg a Földes Ferenc Gimnázium immár negyedik alkalommal. A verseny főszervezője Bánhidi Sándorné, az ISZE főtitkára, a verseny szakmai vezetője pedig Szécsiné Festő-Hegedűs Margit volt.
Dusza Árpádné és Dusza Árpád 1997-ben végzett osztálya nevében Kocziszky Ádám adott át különdíjat a legjobb prezentációt bemutató két csapatnak, mindkét kategóriában a Földes Ferenc Gimnázium csapata kapta a különdíjat.
A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny döntőjének végeredménye:
9-10. osztály, 3. helyezett: PR3MPA csapata; tagok: Gribovszki Máté, Pércsi Máté, Virág Fausztin Asztrik; felkészítő tanár: Csató Endre; Földes Ferenc Gimnázium.
11-13. osztály; 1. helyezett: _ENDRE csapata; tagok: Barta Szilveszter Marcell, Bíró Máté, Soltész Adrián; felkészítő tanár: Csató Endre.
Különdíjban részesült a PR3MPA és az _ENDRE csapata.
Kujan I.