Ugrás a tartalomra

Ezüst Fürtök a Szemere-évben is

Létrehozva
Idén immár harmadik alkalommal rendezi meg az Ezüst Fürtök Nyugdíjas Szemlét a városi idősügyi tanács. A tervek szerint már február végén megkezdődnek az előválogatók, melyek zárásaként ősszel, az Idősek világnapja gálaünnepségen tartják majd a döntőt. A Miskolci Naplóban megjelenő nevezési lappal is lehet jelentkezni, február 29-éig.
Mint Emődiné Csapó Barbarától, az Idősügyi Tanács titkárától megtudtuk, idén a Szemere-év jegyében rendezik meg a közösségek és az egyéni indulók számára egyaránt meghirdetett, többfordulósra tervezett versenyt. Szemere Bertalan születésének 200. évfordulójára emlékezve a reformkor, a hazaszeretet és a magyarság témájában vers-próza, ének, hangszeres játék, tánc és kézműves kategóriában indulhatnak a versenyzők.

– A verseny szervezése jelenleg az egyeztetések stádiumában tart. A felhívást már kiküldtük a nyugdíjas klubokhoz, ahol már nagyon várták a hírt. A zsűritagok felkérése is hamarosan megtörténik – mondta a titkár.

Közel ötven nyugdíjas klub van a városban és mintegy 34 ezer nyugdíjas. Közülük nagyon sokan igen aktívak, rengeteg értéket hordoznak ráadásul magukban, amit szívesen meg is osztanak másokkal. Van, aki táncolni tud jobban, van, aki inkább a zene világában érzi otthon magát.

– Az mindenesetre közös a versenyzőkben, hogy szeretnék megmutatni, mit tudnak. Főképp az egyedül élőknek jelent sokat, hogy társaságban lehetnek, és hasznosan töltik az idejüket. A versmondás, a zene, a tánc, mind fontos eszközei az önkifejezésnek. Az egész közösségnek szüksége van ezekre az értékekre, mindannyian gazdagabbak vagyunk általuk – hangsúlyozta Emődiné Csapó Barbara.

A jelentkezők számától függ, hogy pontosan hány selejtezőt, mikor és hol tartanak. A korábbi tapasztalatokból kiindulva azt azonban már most tudni lehet, hogy igen nehéz dolga lesz a zsűrinek. Egy versenyző több kategóriában is indulhat, február 29-éig lehet jelentkezni. Bővebb információ az idősügyi tanácsnál kérhető, a nevezési lap pedig megtalálható az eggyel korábbi, illetve a most hétvégén megjelenő Miskolci Naplóban.

Kujan I.