A rendezvénynek Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnázium tornacsarnoka ad otthont, tájékoztatott Letek László szakág vezető. Teljes a mezőny is, amely a következő csapatokból áll. Fiúk: Árpád Vezér Gimnázium Sárospatak, Diósgyőr-Vasgyári Szakközépiskola Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium Miskolc. Leányok: Avasi Gimnázium Miskolc, Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros.
Megvan a játékrend is, amely így fest. Február 15., szerda, 8 óra 30: Földes – Diósgyőr-Vasgyári (fiú). 10 óra: Avasi – Eötvös (leány). 11 óra 30: Földes – Árpád Vezér (fiú). 13 óra: Eötvös – Avasi (leány). 14 óra 30: Árpád Vezér – Diósgyőr-Vasgyári (fiú).
A tornán az V-VI korcsoportba tartozók (1992-1996-ban születettek) vehetnek részt. Az 1992-es születésű, VI korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanévben is az intézmény tanulója volt. A játékidő 4x10 perc kézi méréssel, 24 másodperces támadóidő méréssel vagy elektromos idő- és eredményjelző készülékkel történik. Ha az eredménykülönbség eléri a 40 pontot, vagy e felettit a II. negyed végén, vagy bármikor azt követően, úgy a mérkőzés annál az eredménynél szabályosan befejeződik, véget ér. Ezért a játékrend csak tájékoztató jellegű.
Egységes igazolás lesz: diákigazolvánnyal, az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi (iskola-, vagy sportorvosi) igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Az V-VI korcsoportban a személyi igazolvány vagy érvényes útlevél bemutatása kötelező.
A csapatlétszám az előzetesen leadott és szövetség által igazolt 20 főből 12 fő játékos szerepeltethető. Az a tizenkettő, akiket az első mérkőzés jegyzőkönyvébe írtak.
D. L.