Ugrás a tartalomra

Folyosói pletyka csupán a létszámleépítés

Létrehozva
Folyosói pletykának nevezte Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora azt a ma megjelent információt, hogy a fenntartói támogatás csökkenése miatt a dolgozók mintegy 10 százalékát elbocsátja az egyetem. Mint a sajtóközleményében áll, az intézmény vezetése inkább bevételnöveléssel kívánja kezelni a helyzetet.
Közel kilencven embertől kényszerül megválni a Debreceni Egyetem a forráscsökkentésről hozott döntés miatt – mondta Fábián István, az intézmény rektora a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában. Hozzátette, erre a lépésre kényszerült a vezetés, miután 2,3 milliárd forintos állami támogatást vontak el tőlük. Hivatalosan csak szerdán értesítik az érintetteket Debrecenben.
A nyilatkozat után felmerült, hogy a Miskolci Egyetemen is hasonló következménnyel járhat az állami támogatás megvonása. Patkó Gyula rektor közleményben cáfolta a feltételezést.

– Valóban kevesebb lesz 1,5 milliárddal az állami támogatás az idén a Miskolci Egyetemen, de a 10 százalékos leépítés csak folyosói pletyka. A bevételnövelés lehetőségét keressük – hangsúlyozta közleményében a rektor. Felmerült ugyan az is, hogy bérmegtakarításra is szükség lehet, de erre egyelőre nem gondolnak, a dolgozók 10 százalékának elbocsátása csupán folyosói pletyka. A karok, tanszékek jelenleg a megoldásokat keresik, egy hét múlva tárgyalnak a bevételnövelés elérésének lehetséges módjáról. A konkrét javaslatokról pedig március 1-jén dönt a Miskolci Egyetem Szenátusa – áll a közleményben.

Fábián István a 180 percben elmondta, hogy a forráscsökkentésről hozott döntés miatt kényszerülnek megválni csaknem kilencven dolgozójuktól. Hivatalosan csak szerdán értesíti az érintetteket a Debreceni Egyetem.

Kujan I.