Ugrás a tartalomra

Jön az Erzsébet-utalvány

Létrehozva
Több mint 700 ezer ember kap februártól Erzsébet-utalványt. De egyelőre csak magyar tulajdonú üzletláncokban használhatók fel. Ott se mindjárt. A hipermarketekkel is megkezdték már a tárgyalásokat, de velük egyelőre még nem kötött szerződést a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. 
Februártól a Pizza Tábor miskolci étteremében is elfogadják az Erzsébet utalványt, aminek kiszállítását a hónap elején kezdik meg. Az utalványok népszerűségét jelzi, hogy az itt étkezők jelentős része is ily módon fizet. Szász László tulajdonos azt mondja, több mint 10 év alatt azt tapasztalta, kezdetben lassan indult a rendszer, 5-8 százaléka a vevőknek fizetett utalványokkal, később egyre jelentősebb lett, majdnem elérte a 25-28 százalékot. Az utóbbi időben kicsit újra visszaesett az ilyen forgalmuk. De még így is a vendégek legalább egynegyede étkezési jeggyel fizet.

Idén hideg és meleg étkezésre is felhasználható majd az Erzsébet-utalvány, amit egyébként kedvezményes adózással maximum havi ötezer forint értékben adhat a munkáltató. Ha ezt meghaladja a jegyek értéke, annak adója már 51 százalék lesz. Erzsébet utalványt a kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. adatai szerint eddig több mint 700 ezer ember igényelt, akik tehát először a januári fizetéssel, február elején kaphatják meg azt. Hideg élelemre egyelőre viszont csak 3 hazai áruházláncnál: a Reál, a Coop és a CBA üzletekben válthatók be, ott sem azonnal.

Tóth László, az Unió Coop Zrt. vezérigazgatója elmondta, a szerződést megkötötték a jegykibocsátóval, így alkalmasak lesznek a jegy elfogadására, amennyiben ki fognak kerülni a munkavállalókhoz. Õk is rendeltek a saját dolgozóiknak, de eddig nem érkeztek meg, a hét közepére ígérik.  

A hipermarketekben azonban egyelőre hiába kapnánk elő a pénztárnál az Erzsébet utalványt. Iglódi-Csató Judit, a Tesco Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatójától megtudtuk, februártól még nem tudják elfogadni az Erzsébet-utalványt, ugyanis még nem sikerült megállapodni a Nemzeti Üdülési Szolgálattal. Többször felvették a kapcsolatot, egyelőre informális egyeztetéseken vannak túl, nagyon bíznak abban, hogy ezek hamarosan a konkrét részletekről szóló valódi tárgyalások lesznek, és minél hamarabb meg tudnak egyezni, és a lakosok le tudják vásárolni az Erzsébet utalványokat a Tesco áruházakban is.

A kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat eddig 17 ezer elfogadóhellyel állapodott meg, a cél, hogy ez a szám tavaszra elérje a 20 ezret. Miskolcon a három hazai üzletlánc boltjain túl éttermek, húsboltok, pékségek, szállodák kötöttek már szerződést. Az interneten is szereplő lista alapján februártól a városban 80 különböző helyen fogadják el az Erzsébet-utalványt.   

Kiss A.