Manapság, különösen tél végén az elszaporodó kátyúk jelentősen megnehezítik a járművek haladását az utakon. A közlekedésben résztvevő járművezetők százait bosszantják a kisebb-nagyobb útfelületi hibák, melyek képesek a járművek futófelületein vagy más szerkezeti elemein is károsodást előidézni. A kátyúk emellett veszélyt is jelentenek a közlekedés biztonságára, ugyanis a fel nem ismert, vagy későn felismert útfelületi hiba kapcsán akár személyi sérüléses baleset is bekövetkezhet.
A kátyúk ellen küzdenek a közútkezelő szervek is. Gyakran maradnak azonban védtelenek a közlekedésben résztvevő járművek vezetői a megfelelő közúti tájékoztatás, vagy a kellő ismerethiány miatt. A balesetek során bekövetkező károk megtérítéséhez pedig szintén „rögös” területen keresztül vezet az út.
E problémák feltárására vállalkoznak a szerzők és világítják meg e speciális károsodás körülményeit mind közigazgatási jogi és polgári jogi - kártérítési - szempontból.