Ugrás a tartalomra

Interpelláció a kohászat újraindításáért

Létrehozva
Interpellációt nyújtott be hétfőn Sebestyén László miskolci fideszes országgyűlési képviselő a nemzeti fejlesztési miniszterhez, a diósgyőri kohászat újraindításával kapcsolatban. A képviselő hangsúlyozta, hogy nem pénzt kérnek. hanem azt, hogy gazdasági, diplomáciai, illetve kormánykapcsolatokon keresztül segítsék a kohászat újraindítását,
Felszólalásának elején Sebestyén László utalt rá, hogy 2011. június 14-én már beszélt a parlamentben Miskolc-Diósgyőr egyik legégetőbb gondjáról. Sajnos, azóta nem sikerült érdemi előrelépést tenni, ezért kénytelen újra szólni a problémáról.

- Egyéni választókerületemben, Miskolc-Diósgyőrben van egy nagyon komoly hagyományokkal rendelkező vaskohászati cég, amely az elmúlt évtizedekben több tulajdonos- és névváltoztatáson ment keresztül. A most DAM 2004 Kft. nevet viselő cégnél 2007-ben 26 milliárd árbevétel realizálódott, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a nyolcadik volt a foglalkoztatási létszám terén is. 2009 júniusában sajnos a gyár bezárta kapuit és felszámolásra került, ezer ember elbocsátásával. Ismétlem: ezer ember lett munkanélküli. Mindez a volt MSZP-s ország- és városvezetés idején zajlott, tehát elődeink kudarca. - A miskolci MSZP-sek - vagy volt MSZP-sek - cinikusan rajtam kérik számon a kohászat bukását, pedig ebben őket terheli komoly felelősség - fogalmazott a képviselő.

Sebestyén László kiemelte, legfontosabb céljai között szerepel, hogy a diósgyőri embereknek újra munkalehetőséget tudjanak biztosítani, ennek pedig a kohászat újraélesztése lenne a legkézenfekvőbb módja.
A képviselő elmondta, folyamatosan tárgyal az ügyben befektetőcsoportokkal és Miskolc új városvezetésével. Kriza Ákos polgármesterrel jelentős erőfeszítéseket tesznek a kohászat újraindításáért, de még mindig nincs kézzelfogható eredmény. - Tudjuk, hogy a felszámolást követően a DAM eszközeit egy ukrán cég birtokolta, majd annak többségi tulajdona egy orosz bank kezébe került. A helyzet az, hogy reményeink szerint jelenleg vevő lenne, most eladó nincs a kohászatra. Ennek a problémának a megoldására több levelet küldtünk miniszter uraknak, több államtitkárral, miniszterrel tárgyaltunk, a kohászat ügye azonban a mai napig nem mozdult el a holtpontról – hangoztatta Sebestyén László, égetően fontosnak nevezve, hogy a térségben munkája legyen azoknak a szakembereknek, akik még bíznak benne, hogy újra termelni fog a gyár.

Interpellációjának végén a képviselő azt kérte, hogy az orosz–magyar gazdasági bizottságon vagy egyéb diplomáciai, illetve kormánykapcsolatokon keresztül, segítsenek a kohászat újraindításában, s kérdezte, van-e erre lehetőség?

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár válaszában egyebek mellett elmondta: állami forrásból a kohászat fejlesztésére az érvényes uniós jogszabályozás miatt nem tud fordítani az állam külön támogatást. Éppen ezért a megoldás külső beruházó lehetne ebben az esetben is - főleg barnamezős beruházás - ami persze nyilvánvalóan egy modernebb technikai fejlesztést is igényel.

Mint elhangzott, a Nemzetgazdasági Minisztérium több külföldi befektetővel is tárgyalt az elmúlt időszakban a diósgyőri kohászat újraindításával kapcsolatban – kapacitásbővítéssel – de ezek a tárgyalások sajnálatosan, egy ponton mindig elakadtak: A DAM 2400 Kft. eszközei ukrán, illetve pontosabban most már orosz tulajdonosok kezében vannak. - Információnk szerint az általunk ismert befektetők nagyon előrehaladott tárgyalásban vannak a tulajdonossal az acélmű eszközeinek kivásárlására. Ebbe a kivásárlási folyamatba az állam természetesen nem tud, de nem is kíván beavatkozni – mondta el az államtitkár. - Amennyiben a tulajdonviszonyok rendeződnek - és nagyon bízunk benne, hogy hamarosan rendeződni fognak -, akkor a kormányzat a jogszabályok adta lehetőségek között természetesen azonnal lépéseket tesz, hogy nemzeti vagy uniós források bevonásával, ezt a fejlesztést, az új munkahelyek létrehozása érdekében meg lehessen tenni – tette hozzá Cséfalvay Zoltán. Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy a gazdasági diplomácia eszközeivel segítik a folyamatot, hogy a kivásárlás minél gyorsabb legyen, majd megértést és türelmet kért. Mint mondta, ebben az esetben az eszközeik korlátozottak, sajnálatos módon ezt kapták „örökségül”.

Sebestyén László viszontválaszában ismét hangsúlyozta, mennyire fontos Miskolcnak és Diósgyőrnek - illetve a megyének – a munkahely-teremtés. A képviselő szólt arról a 700-800 emberről, akiket a kohászat újraindításával közvetlenül tudnának foglalkoztatni, s arról a másik 700-800 munkavállalóról is, aki beszállító, alvállalkozó lehetne. - Remélem, hogy megkapjuk ezt a kormányzati segítséget. - Mi most nem pénzt kérünk. Mi a kapcsolatrendszeren keresztül azt szeretnénk elérni, hogy azokat a befektetőket, akikkel folyamatosan tárgyalunk, és akikkel a kormány is tárgyal, valahogy össze lehessen hozni, s akkor reményeink szerint újra lehetne indítani ezt a nagy hagyományokkal bíró gyárat – hangoztatta Sebestyén László. 

Sz. S.