Ugrás a tartalomra

Miskolci sísikerek

Létrehozva
Bükszentkereszten rendezték meg a sífutó diákolimpia I., II., III., IV., V., VI. korcsoportba tartozó sportolók részvételével a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőt. Több helyről érkeztek tanulók, akik izgalmas, mozgalmas csaták során döntötték el a helyezések sorsát.
A szakemberekben, illetve edzőkben és testnevelőkben mégis maradt hiányérzet, ugyanis a várakozással ellentétben, ezúttal jóval kevesebben álltak rajthoz, mint a korábbi években. Pedig a körülményekre egyáltalán nem lehetett panasz, ideális hóviszonyok fogadták a résztvevőket. Igaz, az időjárás meglehetősen hidegre fordult, és elfogadható indok, hogy mínusz tíz fok alatti hőmérsékletben nem igazán vonzó a sífutás.

Az öt számból egyébként négyet a borsodi megyeszékhely diáksportolói nyertek meg, ami arra enged következtetni, hogy még mindig Miskolcon örvend a leginkább népszerűségnek ez az embert próbáló, nehéz sportág.

Eredmények. Ifjúsági fiúk (6 kilométer): 1. Kirilla Péter (Diósgyőri Gimnázium Miskolc), 2. Tugyi Levente (Diósgyőri Gimnázium Miskolc), 3. Mészáros Mátyás (Alternatíva Iskola Sajóecseg).

Ifjúsági leányok (4 kilométer): 1. Karczag Krisztina (Gábor Áron Művészeti Iskola Szakközépiskola Miskolc), 2. Németh Sára (Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda).

Serdülő fiúk, II korcsoport: 1. Göbler Benedek (Hámori Waldorf Iskola Miskolc Alsóhámor), 2. Szőke Márton (Hámori Waldorf Iskola Miskolc Alsóhámor).
Serdülő leányok, II korcsoport (4 kilométer): 1. Tamás Bianka (Kaffka Margit Általános Iskola, és AMI Miskolc), 2. Karczag Katinka (Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda Miskolc).

Serdülő leányok, I korcsoport (2 kilométer): 1. Tóbis Anita (Balázs Győző Református Líceum Miskolc), 2. Bertóti Laura (Herman Ottó Gimnázium Miskolc).

D. L.