Ugrás a tartalomra

Járműveket kellett menteni az alsóbbrendű utakon Békésben

Létrehozva
Több alsóbbrendű úton kellett elakadt járműveket és utasokat menteniük a katasztrófavédelem munkatársainak Békés megyében szerdán a rendkívüli havazás és a hófúvás miatt - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Tímár Tamás elmondta: a 4434-es út Kétegyháza és Medgyesegyháza közötti szakaszán egy autóbuszt, egy beteget szállító mentőautót, egy tehergépjárművet és két személygépkocsit kellett kimenteniük az igazgatóság mezőkovácsházi hivatásos tűzoltóegységeinek.
    
Elek és Lőkösháza között, a 4444-es útról Dombiratos felé vezető 4438-as összekötő úton egy tehergépjármű és három személyautó akadt el, ott a megyei katasztrófavédelem gyulai hivatásos tűzoltói végezték el a műszaki mentést.
    
A Magyar Közút Békés megyei ügyeletének tájékoztatása szerint nehezen járható a Gyula-Sarkad-Méhkerék közötti 4219-es út, a Szabadkígyós és Gyula közötti 4431-es út, a 4438-as út Nagybánhegyes, Csanádapáca, Kaszaper között, és nem járható a 4438-ról a Nagybánhegyesre vezető szakasz.
    
Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy jelenleg a megye valamennyi települése megközelíthető. A hóakadályok miatt több mint két tucat ember kényszerült várakozásra a hóakadályok miatt a megye alsóbbrendű útjain szerda délután.

MTI