Ugrás a tartalomra

Lelassult a közlekedés, de folyamatosan takarítanak

Létrehozva
Az erős hófúvás miatt másodfokú, azaz narancssárga színű riasztást adott ki az északkeleti megyékre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A havazás és a hideg eddig nem okozott fennakadást az MVK járműveinek közlekedésében, de a közlekedés lelassult. A reggel kezdődött havazás egész nap kitart, a felhőzet csak az esti órákra vékonyodhat.
19.18
Valamennyi út járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a havazás és a hófúvás miatt egyetlen település sincs elzárva. A közútkezelő társaság megyei ügyeletének tájékoztatása szerint a Köröm és Girincs közötti út immár félpályán járható, ezt utat szerda délután hóátfúvás miatt zárták le (MTI).

17.02
Az Útinform közlése szerint fél pályán járható az út hófúvás miatt Borsodnádasd-Mónosbél, Encs-Szegilong, Miskolc-Dédestapolcsány. Egy nyomon járható Vadna-Sajóvelezd és Hernádnémeti-Tiszalúc. Járhatatlan az út Gesztely-Böcs-Kesznyéten között.

15.37
Miskolcon a hajnali óráktól havazik, ekkortól három autóval kezdte meg az utak alászórását a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., majd reggel hat órától újabb három kocsit küldtek ki a fő- és tömegközlekedési utakra – mondta el érdeklődésünkre Perecsenyi Attila, a Városgazda ügyvezető igazgatója.

A délelőtti órákra a hó vastagsága elérte, sőt meghaladta az 5 centit, ezért a szórás mellett a hó tolását is megkezdték az utakról. Mint Perecsenyi Attila elmondta, a mellékutakra eddig nem tudtak eljutni, főként a tömegközlekedés által használt utakat takarítják a közlekedés folyamatossága érdekében.
– Azonban ha bejelentés érkezett, hogy járhatatlan egy mellékút oda is kivonultunk. Így történt a Gesztenyés úton is, ahol a mentőszolgálat jelezte, hogy nem tudnak bejutni az idősek otthonába egy beteghez – tette hozzá.

A kézi síktalanítást, a járdák, terek takarítását szintén a reggeli óráktól végzi a Városgazda, mintegy 200 fővel és 7 kisgéppel. Mint Perecsenyi Attila hozzátette, a Polgármesteri Hivatal elrendelte a hosszított műszakot, így egészen este 6 óráig dolgozni fognak az utakon, így a cég reményei szerint jó esély van rá, hogy a járdákat, lépcsőket, tereket a város teljes területén meg tudják tisztítani.

Havazás még várható Miskolc környékén, azonban olyan intenzív, és akkora mennyiség már nem, mint ami eddig leesett.
– A hófúvás jobban tartunk jelenleg, ugyanis félő, hogy amennyiben erős lesz a szél, az visszahordja majd a havat oda is, ahonnan korábban már eltakarítottuk – mondta Perecsenyi Attila.

Ilyen probléma egyébként már volt, az MVK Zrt. kétszer – egyszer Komlóstetőn, egyszer pedig Ómassa felé – jelezte a hóügyelet felé, hogy a szél az útra hordta a havat, ide plusz hótolós autót küldtek.

13.29
Az erős hófúvás miatt másodfokú, azaz narancssárga színű riasztást adott ki az északkeleti megyékre az Országos Meteorológiai Szolgálat - közölte Csonka Tamás, a szolgálat munkatársa szerdán az MTI érdeklődésére. A meteorológus elmondta: az ország szinte összes megyéjére legalább elsőfokú riasztást rendeltek el. Jelenleg több helyen havazik és hófúvás is előfordul; az északkeleti területeken 4-5 centiméternyi hó eshet, míg az Északi-középhegység magasan fekvő területein és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 10 centiméternyi hó is hullhat.  A megerősödő délnyugati, nyugati szél több helyen eredményezhet hófúvást; északkeleten, a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a széllökések erőssége meghaladhatja az óránkénti 60-70 kilométerest. (MTI)

12.43

A havazás és a hideg nem okozott fennakadást a járművek közlekedésében, azok hajnalban és reggel menetrend szerint elindultak - tájékoztatta a minap.hu-t Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa. Mint mondta, a havazás miatt a közúti forgalom az útviszonyoknak megfelelően lelassult, ezért néhány perces késéssel érkeznek a buszok a célállomásra.

9.46
Hajnalban érte el északnyugat felől markáns ciklon a Kárpát-medencét, melynek meleg- és hidegfrontja is gyorsan átvonul felettünk. A délnyugati szél gyakran megerősödik, ami helyenként hófúvást okozhat. Délutánra mínusz három fokig emelkedik a hőmérséklet. Eleinte meleg-, a nap második felében viszont már hidegfronti hatás érvényesül – közölte a központ.

Csütörtökön a felhőátvonulásokból szórványosan valószínű hózápor, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, viszont erős lesz az északi szél.

A péntekre virradó éjszaka ismét több helyen mínusz tíz fok alá csökken a hőmérséklet, ezt követően azonban több fokos enyhülésre számíthatunk. Pénteken ismét várható havazás, de a szél már mérséklődik.

Soós P. - Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.