Ugrás a tartalomra

Megyei közgyűlés: újraszabják a „ruhát”

Létrehozva
A megyei önkormányzat intézményeivel együtt a pénz is ment. Ennek megfelelően a több tízmilliárd forint helyett az idei költségvetést mindössze nem egészen 350 millió forintosra tervezik. Ennek is döntő többségét a hivatal és a közgyűlés működtetése teszi ki.
Mengyi Roland elnök tesz javaslatot a csütörtöki közgyűlésen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat idei költségvetésére. Az előterjesztésből kiderült, hogy a bevételt és a kiadást egyaránt 343,147 millió forintra tervezik. A bevételek döntő többségét, 320 millió forintot a központi költségvetésből érkező támogatás teszi ki, ehhez jön még 2 millió a megyében működő öt területi nemzetiségi önkormányzat támogatására. Az átvett pénzeszközök címszó alatt pedig 22,9 millió forint szerepel, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Tanács jogutódlásával „örökölt”, vagyis ennyi pénz maradt a területfejlesztési tanács kasszájában, amelynek a feladatait a megyei önkormányzat látja majd el a jövőben.

A kiadások oldalán a legnagyobb tételt, 318,1 millió forintot a megyei hivatal működtetése jelenti. Ezen belül a közgyűlés és a bizottságainak a kiadása (személyi juttatások és járulékok) kerekítve 80 millió forint, a hivatal működési kiadását 238 millió forintra tervezik az előterjesztés alapján. Ebből 53 millió forint az úgynevezett dologi kiadás, ami a fűtéstől a takarításig mindent tartalmaz. A fennmaradó összeg többsége is pántlikázott, mint például a kitüntető díjakra, rendezvényekre köztisztviselői kitüntetésekre 5 millió forintot javasolnak beállítani a költségvetésbe. Az elnöki keret, amit Mengyi Roland a törvényi keretek figyelembe vételével, szabadon felhasználhat 7 millió forint. Az amortizálódott eszközök pótlására a tervezetben nulla forint szerepel.

A bevételek és kiadások alapján látható, hogy a pénzügyi területen szűk mozgástere marad a közgyűlésnek. Gyakorlatilag állami támogatásokból áll a bevétele, amit a közgyűlés és a hivatal működtetése viszi el.

A csütörtök délutáni közgyűlésen a napirendi javaslat szerint a költségvetésen túl megtárgyalják a közgyűlési tagok tiszteletdíjának csökkentéséről szóló javaslatot. Előterjesztés hangzik el a közgyűlés és szerveinek a szervezeti és működési szabályzatának a módosítására. Tájékoztató hangzik el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács megszűnésével és közgyűlés általi jogutódlásával kapcsolatos feladatokról, felhatalmazás a szükséges intézkedések megtételére.

Cs. L.