Ugrás a tartalomra

Rangadót játszik a Diósgyőri Várfürdő!

Létrehozva
Rendkívül mozgalmas lesz a szombat délután Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Uszodában. A mondatból a bennfentesek már bizonyára ki is következtették, hogy a nagyközönség számára ebben az időszakban nem lesz látogatható a medence.
Ennek az oka: a borsodi megyeszékhelyen rendezik meg a férfi OB II osztályú vízilabda bajnokság C csoportjának az ötödik forduló mérkőzéseit. Ez azt jelenti, hogy déli 12 órától egészen 17 óráig egymást követik az összecsapások. Mivel a mezőnyben lesz miskolci résztvevő is, így szurkolhatnak kedvenceiknek a helyi sportbarátok.

– A csoportban öt együttes szerepel – adott felvilágosítást érdeklődésünkre Hatvani János, a Diósgyőri Várfürdő SC edzője. – A bajnoki lebonyolítás érdekessége, hogy minden csapat otthonában rendeznek fordulót, ezekből összesen tízre kerül sor. A miskolci a sorban az ötödik, és mondhatom, hogy sok izgalmat ígérnek a találkozók.

Eddig valamennyi csapat 8-8 mérkőzést játszott (minden fordulóban két-két fellépés vár a felekre). Pillanatnyilag a DEAC-DVSE gárdája áll az élen. A jelek szerint a debreceni alakulat kiemelkedik a mezőnyből, ugyanis 24 ponttal vezet. Második az Egri Vízmű (16), harmadik a Diósgyőri Várfürdő (13). A negyedik Nyíregyháza 6 ponttal rendelkezik, míg az ötödik, sereghajtó Gyöngyös eddig még nem szerzett pontot. Érdekesség, hogy a debreceniek gólkülönbsége +67, a miskolciaké +37. A Gyöngyös ebben a mutatóban is a legszerényebb, hiszen a -98-as aránnyal aligha lehet dicsekedni.

A szombati program a következőképpen alakul a Kemény Dénes Városi Uszodában. 12 óra: Gyöngyös – Nyíregyháza. 13 óra: Egri Vízmű – DEAC-DVSE. 14 óra: Diósgyőri Várfürdő SC – Gyöngyös. 15 óra: Nyíregyháza – Egri Vízmű. 16 óra: DEAC-DVSE – Diósgyőri Várfürdő SC.

Látható, hogy minden bizonnyal az utolsó összecsapás tartogatja majd a legtöbb izgalmat, hiszen a miskolci gárda rangadón száll medencébe! A debreceniek egy órával többet pihenhetnek, kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja majd teljesítményüket. Mindenesetre a hazaiak szeretnének borsot törni a listavezető orra alá!

– Nem becsülöm le első ellenfelünket, de a Gyöngyös elleni összecsapás csak amolyan bemelegítő mérkőzés lesz – folytatta Hatvani János. – Az igazi nagy csata a Debrecen ellen vár ránk, ott kellene kivágni a rezet. Mi döntheti el a mérkőzés sorsát? A jó helyzetkihasználás. Kétségtelen, hogy a Debrecen egy kicsivel előttünk jár, összeszokott, egységes, erős, jó csapat. Csakhogy a sportban nem mindig érvényesül a papírforma, olykor az esélytelenebbnek ítélt együttes is okozhat meglepetést! Nos, mi erre készülünk. Mellettünk szól a hazai környezet, és reméljük, hogy szurkolói buzdításban sem lesz hiány.

Doros L.