Ugrás a tartalomra

Tüntettek az ELTE-n

Létrehozva
A dékán kérésének megfelelően este nyolc órakor elkezdték elhagyni az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetem téri épületét a Hallgatói Hálózat demonstrálói - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A téren több rendőrszállító kisbusz is van, a rendőrség lezárta az Egyetem teret, nagy a készültség a helyszínen.
   
Korábban a Hallgatói Hálózat Fővám téri demonstrációjáról mintegy százan az Egyetem téri épületbe mentek, és egy előadóban fórumot tartottak. Az egyetem dékánja azt kérte, hogy a demonstrálók este nyolc óráig hagyják el az épületet. Horváth Bence, a demonstráció főszervezője az MTI megkeresésére azt mondta: eleget tesznek ennek a kérésnek.

MTI