Ugrás a tartalomra

Bunda-ügy: Diósgyőrben a helyzet változatlan

Létrehozva
A napokban több konkrétnak tűnő információ jelent meg az országos médiában a 2010 tavaszi DVTK–Nyíregyháza mérkőzést érintő fogadási csalás előkészítésével kapcsolatban. A Diósgyőrt azonban hivatalosan nem keresték meg a nyomozó hatóságok, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig nem cáfolta, de nem is erősítette meg a híreket.
A Diósgyőr több korábbi játékosát, sőt egy volt edzőjét Aczél Zoltánt is meggyanúsították már az elmúlt évek legnagyobb honi labdarúgó botrányával kapcsolatban, amely a Németországban kirobbant bundabotrány egyik mellékszálaként indult. Azonban az említett gyanúsítások nincsenek kapcsolatban a DVTK-val, hanem más klubok mérkőzéseivel, mint például a Siófok. Azonban ez még változhat, hiszen több, az adott időszakban a DVTK-nál dolgozó személyt is meghallgattak tanúként. Ennek tényét annak idején Nagy Béla, a DVTK korábbi ügyvezető igazgatója is megerősítette számunkra. A napokban újabb, egész konkrét bundával kapcsolatos hírek jelentek meg az országos sajtóban, pont a Diósgyőr és ősi riválisa, a Nyíregyháza között sokat emlegetett kiesési rangadóval kapcsolatban (amelyet a vendégek nyertek meg, de a piros-fehérekkel együtt kiestek a szezon végén).

A hírek ismeretében megkerestük a törökországi Belekben edzőtáborozó DVTK-t elkísérő Dudás Hunor ügyvezető igazgatót, hogy van-e hivatalosan tudomása a klubot érintő bármilyen csalásról, bűncselekmény kísérletéről?

– Ezzel kapcsolatban nem változott az álláspontom, azt tudom mondani, mint eddig: semmiféle hivatalos megkeresést nem kaptunk, pedig nagyon várjuk, hogy tisztán lássunk. Amíg ez nem történik meg, addig nincs miről beszélnünk. Egyelőre egy fikcióról van szó, valaki valamit nyilatkozott, nincs konkrétum – reagált a bundával kapcsolatos sajtóhírekre Dudás Hunor, a DVTK ügyvezető igazgatója, aki nem rejtette véka alá, amennyiben hivatalosan is kiderül klubhoz tartozó személy(ek) érintettsége, akkor megteszi a szükséges intézkedéseket.

A botrány kirobbanását követően sok hazai klubnál módosították a labdarúgók, alkalmazottak szerződését. Kérdésünkre Dudás Hunor elmondta, hogy a DVTK nem tervez ilyet, mivel a bundázás nem polgári törvénykönyves dolog, hanem a büntetőtörvénykönyv által szankcionált cselekmény.

A nem éppen kellemes hírek a mobiltelefonok és az internet korában Törökországba is eljutnak, azonban az ügyvezető szerint nem téma az edzőtáborban. Mint megjegyezte: van nekünk más dolgunk is. A szurkolók reményei szerint sikeresen végzik a dolgukat, és tavasszal ezzel foglalkoznak majd, nem az lesz a téma, mi történt kettő, három, négy éve…
– Azt tudom elmondani, hogy 20 mérkőzéssel kapcsolatban közöltünk megalapozott gyanút. Az érintett mérkőzések egy része nem publikus a nyomozás érdekei miatt – közölte érdeklődésünkre Fazekas Géza, a fogadási csalásokkal kapcsolatos tényfeltárást végző Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, miután rákérdeztünk, hogy szerepel-e az érintett meccsek közt a sokat emlegetett DVTK–Nyíregyháza találkozó.

– Javában tart a nyomozás. Általánosságban elmondhatom, hogy az első gyanúsítástól számított két éven belül kell lezárni a nyomozást. Az első gyanúsítás tavaly júniusban történt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szeretnénk igénybe venni a rendelkezésre álló teljes időt – ismertette a nyomozással kapcsolatos tudnivalókat. Az elmondottak alapján még messze van az ügy lezárása. A labdarúgó berkekben emlegetett egy névre is rákérdeztünk, de a szóvivő nem kívánt rá reagálni, hogy valóban kihallgatták-e vagy sem…

Egyelőre tehát egy dolog a biztos: a bizonytalanság.

Cs. L.