Ugrás a tartalomra

Felkészülési kézilabda-tornák Alsózsolcán

Létrehozva
Szombaton és vasárnap is egész nap pattog majd a labda Alsózsolcán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség ugyanis először a hölgyeknek, vasárnap pedig a férfi csapatoknak rendezi meg hagyományos felkészülési tornáját.
Tóth Attila, a megyei szövetség főtitkára azt mondta: a tornával céljuk a kézilabda sportág népszerűsítése, versenyzési és felkészülési lehetőség biztosítása a benevezett csapatok számára. Ugyanakkor a felkészülési időszak jelenlegi szakaszában az edzők azt is felmérhetik, hogy hol tartanak a játékosok, illetve a csapatok. A torna remek alkalmat kínál a hamarosan rajtoló NB II-es idény mérkőzéseire.

A hölgyek február 18.-án, szombaton vetélkednek egymással. A tormának Alsózsolcán, a városi sportcsarnok ad otthont. A tornán nyolc együttes vesz részt: a Bőcs KSC, az Alsózsolcai KSC, a Füzesabonyi SC és a Gödi Se felnőtt, valamint junior együttesei indulnak harcba.
A küzdelmek két csoportban, körmérkőzéses rendszerben zajlanak. Elkészült a pontos program is, amely a következő:

9 óra: Bőcs KSC junior -  Alsózsolcai KSC junior. 9 óra 40: Bőcs KSC  felnőtt -  Alsózsolcai KSC  felnőtt. 10 óra 30: Füzesabonyi SC junior -  Gödi SE junior. 11 óra 10: Füzesabonyi SC  felnőtt - Gödi SE  felnőtt. 12 óra: Alsózsolcai KSC junior - Füzesabonyi SC junior. 12 óra 40: Alsózsolcai KSC  felnőtt - Füzesabonyi SC  felnőtt. 13 óra 30: Gödi SE junior - Bőcs KSC junior. 14 óra 10: Gödi SE  felnőtt - Bőcs KSC  felnőtt. 15 óra: Füzesabonyi SC junior - Bőcs KSC junior. 15 óra 40: Füzesabonyi SC  felnőtt - Bőcs KSC  felnőtt. 16 óra 30: Gödi SE junior - Alsózsolcai KSC junior. 17 óra 10: Gödi SE  felnőtt - Alsózsolcai KSC  felnőtt. 18 óra: Eredményhirdetés.

A játékidő a felnőtt csapatoknál 2x20perc (öt perc szünettel), a junior csapatoknál 2x15perc (öt perc szünettel). Mérkőzésenként 16 fő játékos szerepeltethető, akiknek rendelkezni kell érvényes
sportorvosi igazolással. A csoporton belül a helyezéseket a több szerzett pont dönti el.
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönti el.
Hideg Levente, a megyei szövetség versenybizottságának vezetője elmondta, hogy vasárnap a férfiak lépnek pályára. Itt is nyolc együttes vetélkedik. Ezek a következők: Hajdúszoboszlói KSKE   felnőtt és junior, Salgótarján Strandépítők  felnőtt és junior, Püspökladány    felnőtt és junior, Bőcs KSC     felnőtt és junior együttese.

Készen van a program is, amely a következő. 9 óra 30: Bőcs KSC junior - Hajdúszoboszlói KSKE junior. 10 óra 20: Bőcs KSC  felnőtt - Hajdúszoboszlói KSKE felnőtt. 11 óra 20: Salgótarján Strandépítők junior - Püspökladány junior. 12 óra 10: Salgótarján Strandépítők felnőtt - KE Püspökladány felnőtt. 13 óra 10-től a junior helyosztó mérkőzések zajlanak, 14 órától pedig a felnőttek csatáznak.

A férfiak 15, a juniorok 16 órától vívják a döntőt, az eredményhirdetésre 17 órakor kerül sor. A játékidő a felnőtt csapatoknál 2x25perc (öt perc szünettel), a junior együtteseknél 2x20perc (öt perc szünettel). Mérkőzésenként itt is 16 játékos nevezhető, akiknek rendelkezni kell érvényes
sportorvosi igazolással. Döntetlen esetén hétméteresek döntenek (csapatonként 5-5.).

D. L.