Ugrás a tartalomra

Szimfonikusok: a bizottság is támogatja Szabó Pétert

Létrehozva
Meghallgatta, és alkalmasnak találta Szabó Pétert, a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezetésére a továbbiakban is csütörtöki ülésén a közgyűlés Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága.
Molnár Péter bizottsági elnök érdeklődésünkre elmondta, csak Szabó Péter meghallgatása volt indokolt, miután Aczél András kedden bejelentette, hogy visszavonja pályázatát, Szántó Annamária pedig a szakmai bizottság véleménye szerint nem teljesítette a pályázati kiírás feltételeit minden pontban.
– A Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság ma meghallgatta Szabó Péter, és úgy foglalt állást, hogy alkalmasnak találja a jelöltet arra, hogy a továbbiakban is vezesse a Miskolci Szimfonikus Zenekart – mondta Molnár Péter.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjával kapcsolatban a végleges döntést Miskolc közgyűlése hozza meg várhatóan február 23-án.

Tajthy Ákos