Ugrás a tartalomra

Felhívás az Andrássy Szakközépiskola öregdiákjaihoz

Létrehozva
Szárnyra bocsátó iskolánk, a régi "Gépipari", mai Andrássy  a 2012-2013-as tanévben ünnepli alapításának 100. évfordulóját.Erre az ünnepi alkalomra az iskola jelenlegi vezetése, munkatársai és diákjai az egész tanévre kiterjedő rendezvénysorozattal készül, hogy emlékezetessé tegye ezt a nagy jelentőségű évfordulót.
Szeretnénk, ha az ünneplésben részt venne mindenki, aki szellemi otthonaként gondol az intézményre, s a jubileum alkalmat adna a régi emlékek felidézése mellett a régi és új kapcsolatok megerősítésére, létrehozására. Ennek érdekében hívunk és várunk mindenkit, aki osztozni akar közös örömünkben.

A centenáriumi ünneplés, a találkozások hírei iskolánk honlapján találhatók meg február elejétől kezdve folyamatosan következő címen:


http://agysz-miskolc.hu


Aki anyagilag is támogatni kívánja a centenárium megünneplését, az iskolánk alapítványa számlájára fizetheti be hozzájárulását. ("A Gépipari Technikusképzésért Alapítvány": 11734004-20360461) Az utalás közlemény rovatában kérjük feltüntetni, hogy az összeggel a centenárium rendezvényeit támogatják. Az alapítvány közhasznú alapítvány, a befizetett összeg leírható az adóalapból.

A 100. évfordulóra évkönyvet adunk ki és emléktárgyak is forgalomba kerülnek. Az ezekkel kapcsolatos információk szintén a honlapunkon találhatók meg. Bízunk benne, hogy a kivételes ünnepi alkalom megerősíti és sikeressé teszi a nagy iskolai közösséget és ezzel a megújult erővel lépünk be fennállásunk második évszázadába megőrizve az alapítás korának indulójában megnyilvánuló önbizalmat, tetterőt:

"Nincsen a világnak, mégolyan diákja,
Mint a miskolci gépiparista."

Kovács János
igazgató
Dr. Barkóczy István
A Gépipari Technikusképzésért Alapítvány Kuratóriumának elnöke