Ugrás a tartalomra

Kétszáz négyzetméter zöld a Kocsonyafesztiválon

Létrehozva
Nyilvánossággal a környezetért című programja keretében újra zöld sajtóreggelit tartott az Ökológiai Intézet Alapítvány pénteken, ahol több dolgot megtudhattunk az idei Kocsonyafesztivál Zöld Kapcsolat Egyesület által szervezett programjairól is.
zoldreggeli_ki_120217.jpgA hagyományt folytatva a közös reggeli során elsősorban a miskolci civil környezetvédő szervezetek tagjai adtak háttér-információkat, tájékoztatást a közelmúlt, vagy közeljövő eseményeiről és folyamatairól. F. Nagy Zsuzsannától, a miskolci Ökológiai Intézet igazgatójától azonban megtudtuk, egyre kevesebb forrás áll a rendelkezésükre, így a jövőben nagy valószínűséggel inkább csak egy-egy nagyobb esemény kapcsán tudják majd összehívni a sajtó képviselőit – most a Kocsonyafesztivál ez a nagy esemény.

– A nehézségek ellenére negyedik alkalommal is részt veszünk a miskolci fesztiválon, idén ismét a Hősök terén, mintegy 200 négyzetméteren 25-26 partnerünk standjait látogathatják az érdeklődők – mondta az igazgató.

Hozzátette, több partnerük visszamondta a részvételt, így vannak még betöltetlen helyek a Hősök tere mellett rendelkezésükre álló kavicsos területen. Pedig szükségük lenne az igazgató elmondása szerint minden partnerük támogatására, mivel a magánparkolóként működő rész használatáért bérleti díjat számol fel a tulajdonosa.
– Örömteli azonban, hogy idén is sok új szervezet és egyesület csatlakozott hozzánk, és állítja majd fel standját télűző-tavaszváró programjaihoz – mondta F. Nagy Zsuzsanna.

kocsonyafeszt_8.jpg

Először lesz vendég például a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, mely olyan termékekkel jelentkezik standján, melyek fogyasztó- és környezetbarátak.
Rengeteg ismerős stand is lesz persze, ilyen például a Miskolci Gombász Egyesületé, melynek képviseletében Szűcs Béla elmondta, a korábbi évek tapasztalatai szerint a gombatartósítás hagyományos módszerei (szárítás, sózás) érdeklik leginkább a standjukat meglátogatókat. Sokakat – köztük egyre több felnőttet – vonz azonban a gombaismertető játék.

– Úgy tapasztaljuk, nagy az érdeklődés a gombák és a gombászat iránt, elsősorban gasztronómiai dolgok miatt, de akik vidékről költöztek Miskolcra, inkább a nosztalgiából is érdeklődnek nálunk – mondta.
Inkább a gyerekeknek kedveskednek a Miskolci Makogó – Együtt a Vadászgörényekért Közhasznú Egyesület programjai: arcfestés, kvízjáték és vadászgörény-játszóház és simogató várja a kicsiket. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark standja szintén várja majd a gyermekeket.

A Kocsonyafesztivál ideje alatt a Zöld Sátor kiállítója lesz még többek között a Szimbiózis Alapítvány, a Kerékpáros Miskolc Egyesület, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoportja, a Dialóg Egyesület, de külön standot állítanak fel az önkéntesek számára is.

– Miskolci zöld programokra és gömörszőlősi parasztwellnessre toborzunk önkénteseket. Azt tapasztaljuk, hogy a miskolciak szeretnek hasznos dolgokban részt venni, és egyre környezettudatosabbak is – mondta F. Nagy Zsuzsanna.

Az idei Kocsonyafesztivált február 24-26. között rendezik meg, péntektől szombatig délelőtt 10 órától egészen estig látogathatók a Zöld Kapcsolat Egyesület programjai is.

Kujan I.