Ugrás a tartalomra

Konzultáció az átalakuló felsőoktatásról

Létrehozva
Miskolcon folytatódott pénteken a Start a diplomáért – Nyílt konzultációs, információs, felvételi napok című rendezvénysorozat, Hoffmann Rózsa államtitkárral. A hat állomásos roadshow célja, hogy segítse a diákokat abban, hogy az átalakuló felsőoktatás rendszerében is felelős döntést tudjanak hozni, a továbbtanulással kapcsolatban.
hoffmann_rozsa_tajekoztatoja_egyetem_120217_ja_4.jpgHoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a fórumot megelőzően elmondta, bár igyekeztek az internetes szakportálokon, és különféle tájékoztató kiadványokban bőséges információval szolgálni, a fórum célja elsődlegesen az volt, hogy személyesen tudjanak információkat adni az új rendszerről a felsőoktatásba csatlakozni kívánó diákoknak.

– A folyamatosan változó környezetben igyekeztünk megadni minden segítséget a diákoknak ezért is hosszabbítottuk meg kilenc nappal a jelentkezési határidőt. Kilenc nap sok idő, ez alatt mindenkinek lehetett ideje arra, hogy tájékozódjon – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.

A felsőoktatás átalakításáról szólva az államtitkár elmondta, elsődleges a minőségi felsőoktatás megteremtése, a keretszámok a gazdasági, igényekhez való igazítása, a diplomások itthon tartása volt. Ez utóbbit szolgálja a hallgatói szerződés, melyet azok a hallgatók írnak alá, akik teljesen, vagy részben állami ösztöndíjat kaptak.  Hoffmann Rózsa elmondta, a felsőoktatásban állami ösztöndíjasként a legjobbak tanulhatnak majd térítésmentesen, de akik szintén jó teljesítményt nyújtanak, azoknak is nyújt lehetőséget az állam, részösztöndíj formájában a tanulmányi költségeik 50 százalékát fedezik.

hoffmann_rozsa_tajekoztatoja_egyetem_120217_ja_6.jpg

– Nem szorulnak azonban ki a felsőoktatásból azok sem, akiknek rosszabbak az anyagi lehetőségeik, a Diákhitel II.  program rendkívül kedvező 2 százalékos kamattal biztosítja a diáknak a tanulmányainak költségét – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a jogászok és a közgazdászok képzésével kapcsolatban pedig a kormány megteremtette annak lehetőségét, hogy az állam- és közigazgatásban elhelyezkedő olyan fiataloknak, akik diákhitellel rendelkeznek az állam visszafizesse a költségeit.

hoffmann_rozsa_tajekoztatoja_egyetem_120217_ja_28.jpg

Hangsúlyozta azt is, hogy – bár sok helyen sugallják – alapvetően nem csökkent sem a felsőoktatási helyek száma, csak átalakult, a társadalomtudomány területén csökkenten az államilag finanszírozott helyek, míg a mérnöki karokon, természettudományos területen nőttek.

hoffmann_rozsa_tajekoztatoja_egyetem_120217_ja_18.jpg

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az öt vidéki roadshow között Miskolc is szerepelt. Mint mondta az intézmény nagyon fontos szerepet tölt be ebben a nehéz helyzetű régióban, hiszen kitörni a szegénységből az oktatás segítségével lehet, és a tehetségek pedig az új rendszernek köszönhetően olyan szakokat tanulhatnak majd állami támogatással melyekkel később biztos lesz a megélhetésük, ráadásul a  nemzetnek is segítségére lesznek.A fórumon mindezek mellett szó esett még az új Diákhitel programról és a felsőoktatásban fontos idei dátumokról,határidőkről, ezeknek a betartását kérték a diákoktól.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.