– A Büntetőtörvénykönyv azt mondja: fegyveresen követ el bűncselekményt aki lőfegyvert vagy robbanószert tart magánál a cselekmény idején. Akkor is ennek kell tekinteni, ha lőfegyver, vagy robbanószer utánzatával, vagy annak látszó tárggyal, például gázpisztollyal követi el. Ugyanis a megtámadott áldozat, vagy a szemtanú nincs abban a helyzetben, hogy eldöntse gáz-riasztó fegyver van a támadónál vagy éles lőfegyver. Így a bíróságon sem számít enyhítő körülménynek, ha kiderül „csupán” gázpisztoly volt a támadónál. Természetesen a büntetés mértékének a megállapításánál figyelembe veheti a bíró – hívta fel a figyelmet a gázpisztolyos támadások jogi következményeire Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának a vezetője. Egyébként a rendőri gyakorlatban is ez érvényesül, elég csupán a tavalyi Szeles utcai lövöldözésre utalni, ahol a korábbi párját életveszélyesen bántalmazó férfi a kiérkező járőrökre gázpisztollyal rálőtt, a rendőrök pedig viszonozták a tüzet, amely következtében a kórházba szállítást követően életét vesztette a férfi.
– A társadalomra való veszélyessége nagy a fegyveres bűncselekményeknek, hiszen akár emberéletbe is kerülhet. Ennek megfelelőek a szankciók is. A rablásért 2-8 évig terjedő szabadságvesztést róhat ki a bíróság, fegyveres rablásért viszont 5-15 év között. Mint említettem: a fegyvernek látszó tárggyal végrehajtott bűncselekmény is ebbe a kategóriába tartozik – ismertette a szankciókat Gaskó Bertalan.
A csütörtökön elkövetett két fegyveres rablásnál is gázpisztolyt használtak az elkövetők – akiket gyorsan kézre kerített a rendőrség – akárcsak a már említett Szeles utcai lövöldözésnél. Fél év alatt három gázpisztolyos bűncselekmény, adta a kérdést, hogy milyen gyakran fordul elő, mennyire elterjedt bűncselekmény a rendőrség tapasztalata szerint?
–Rendőrségen belüli hatáskört tekintve a fegyveres rablások ügyében a megyei főkapitányság jár el, a rablás alapesetekor pedig a helyi rendőrkapitányságok. A fegyveres rablás súlyosabb, de arányait tekintve lényegesen kisebb számú bűncselekmény. A felderített, fegyveres bűncselekmények tapasztalata alapján elmondhatom, hogy az utóbbi években nem volt éles lőfegyverrel elkövetett rablás megyénkben. Főként játék, esetleg gáz-riasztó pisztollyal követték el. Magyarországon elég szigorú a fegyvertartás szabályozása. Valószínűleg ez is szerepet játszhat az elmondottakban – vélekedett Gaskó Bartalan.
Cs.L.