Ugrás a tartalomra

Kassán játszott a Várfürdő

Létrehozva
Miskolcon rendezik meg szombaton  a férfi OB II osztályú vízilabda bajnokság C csoportjának ötödik fordulóját. Ebben öt együttes érdekelt, köztük lesz a Diósgyőri Várfürdő SC gárdája is. A miskolciak csütörtökön este tettek egy kirándulást, és Kassán főpróbát tartottak.
De hogyan is került az alakulat a Miskolctól alig kilencven kilométeres távolságra fekvő felvidéki városba?

-    A sportág idén ünnepli kassai létének századik évfordulóját – mondta érdeklődésünkre Hatvani János, a borsodiak edzője. – Pontosan száz évvel ezelőtt játszották az első vízilabda mérkőzést a szlovákiai városban. Miskolc és Kassa testvérvárosi kapcsolatban áll egymással, így meghívást kaptunk a CH Hornets Kosice vezetőitől, mi pedig természetesen igent mondtunk az invitálásra. A hazaiakról azt mindenképpen el kell mondani, hogy jelentős erőt képviselnek, hiszen ők számítanak az egyik legerősebb csapatnak az országban!


A szakember azt is elmondta, hogy ezúttal négy kölcsönjátékossal keltek útra, mert akadt néhány olyan pólósuk, akik munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal nem tudott az együttessel tartani. Ezért megkértek olyan miskolci pólósokat, akik más klubokban szerepeltek, hogy segítsék ki őket és ugorjanak be a kassai vendégszereplésen részt vevő gárdába. Ez meg is történt, négyen igent mondtak a hívó szóra.

- Ami a mérkőzés részleteit illeti: kikaptunk 10-8-ra – folytatta Hatvani János. – A találkozó érdekessége volt, hogy a hazaiak kérésére olyan formában pólóztunk, mint száz évvel ezelőtt. A mérkőzés 2x10 perces volt, az első félidő után 4-4-es állást mutatott az eredményjelző, a másodikat elveszítettük 6-4-re, így alakult ki a 10-8. Más kassai csapatokkal korábban is találkoztunk már, a Hornets ellen azonban most szerepeltük első alkalommal. A mérkőzés után fogadásra és közös vacsorára került sor, meghívóink nagyon kitettek magukért, még ajándékot is kaptunk. Valamennyi játékosunk egy-egy pólós nadrágot, illetve sapkát vehetett át. 

A mérkőzést megtekintette Kassa polgármestere, de miskolci részről ott volt az eseményen Kriza Ákos polgármester, valamint Zsiga Marcell alpolgármester is. A kassai fellépés mindenesetre nagyon jól jött a Diósgyőri Várfürdő SC legénységének, amelynek tagjai így lendületből ugorhatnak neki a szombaton rájuk váró két itthoni feladat megoldásának. A kemény Dénes Városi uszodában 12 órától követik egymást a mérkőzések.

D.L.