A középosztály erősítésével és a nemzedékek közötti szövetség megvalósításával biztosítjuk, hogy hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszer legyen Magyarországon - fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője.
Ez sem kis ígéret - hangsúlyozta, és utalt arra, hogy 2008-ban az akkori kormányzat nyolc százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét. Két szocialista kormány, a Horn- és a Bajnai-kabinet emelte fel a nyugdíjkorhatárt, amit akkor törvényben is rögzítettek - mondta.
"Mi nem a megszorításokkal, hanem a működőképesség erősítésével szeretnénk fenntartani a rendszert" - mondta Harrach Péter.
MTI