Ugrás a tartalomra

A vízbázisok védelméről kérdezték a miskolciakat

Létrehozva
Tavaly év végi aláírásgyűjtő akciójuk után, a hazai fürdők védelmét elősegítő programja újabb állomásaként közvéleménykutatást végzett a miskolciak tájékozottságának felmérésére az Aquatherma Gyógyvízhasznosító Egyesület. A Bükk természeti értékeinek ismeretével kapcsolatban több mint 600 embert kérdeztek meg, az eredmény helyenként lesújtó.
– Azt tapasztaljuk egyesületi munkánk során, hogy a lakosság alulinformált a magyarországi termál- és gyógyvizekkel kapcsolatban – kezdte Rózsa Péter, az egyesület elnöke. Hozzátette, hiába gazdag hazánk természeti kincsekben, ha keveset teszünk azért, hogy ezeket megfelelően kiaknázzuk. A termálfürdő-kultúra ugyan már jó pár éve fellendült, a gyógyturizmusra is lehet építeni, a termálvíz vagy a hőenergia hasznosításával azonban nagyon kevesen foglalkoznak, véli az elnök.

Az egyesületnél éppen ezért úgy gondolják, hogy a társadalom számára minél szélesebb körben elérhetővé kell tenni az információkat, és programokkal, akciókkal igyekeznek ezt segíteni. Ezek közé tartozik a miskolciak körében végzett közvéleménykutatásuk is, mely a lakosok tájékozottsági szintjét vizsgálta a Bükk térségének természeti értékeivel kapcsolatban, valamint a környezetvédelem helyzetét a környéken.


A nyolc kérdésből álló kérdőívet 607 fő töltötte ki, a feldogozott eredmények nem reprezentatívak – az egyesület elnöke szerint mindenesetre sokat mond például az, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 80 százalékuk szerint legfeljebb tíz kiemelten védett forrás van a Bükkben. Mindössze három fő tudta a helyes választ, azaz hogy 40-50 között van a számuk.

A fokozottan védett barlangok számában hasonló eredményt regisztráltak: a válaszadók legnagyobb része (79 százalék) legfeljebb tízre tette a számukat, csupán négyen válaszoltak helyesen, azaz hogy 40-50 közötti nagyságrendben vannak védett barlangok a térségben.
– Rendkívül hiányosak sajnos a miskolciak ismeretei a védett források és a fokozottan védett barlangok mennyiségét illetően – összegezte a felmérés eredményét az egyesület elnöke.
A válaszadók többsége nem tudott arról sem, hogy a barlangfürdő karsztvíz-bázisa a legérzékenyebb besorolású területen található. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a résztvevők barlangfürdőre vonatkozó információi nem terjednek ki e fontos szempont ismeretére. Nem hallott a válaszadók többsége arról sem, hogy a barlangfürdő környékét fejleszteni fogják. A megkérdezettek döntő többsége (93 százalék) egyetért azonban azzal, hogy a barlangfürdő közelében lévő területet természetvédelmi területnek nyilvánítsák.

barlangfurdo_110606_ja_4.jpg

– A hazai fürdők védelmét elősegítő programunk fontos állomása a barlangfürdő védelme, ezért egyesületünk aláírásgyűjtést kezdeményezett, melynek célja az volt, hogy a környezetvédelmi területet az illetékes hatóság bővítse ki a fürdő legalább 3 kilométeres körzetében, hogy a vízbázis védelme hosszú távon biztosított legyen – mondta.

Végül mintegy 1000 miskolci írta alá a kezdeményezést, tehát az egyesület elnöke szerint egyetértenek azzal, hogy a barlangfürdő és környezetének fejlesztése, természetvédelmi területté nyilvánítása Miskolc jövőjének egyik jelentős záloga lehet.

Kujan I.