– Amikor 2004-ben nyugdíjba mentem, akkor alakult meg az első Miskolci Idősügyi Tanács. A negyven év aktív szakmai életút után ez kapóra jött, és felvételemet kértem a szervezetbe. Azóta ebben tevékenykedek, hol tagként, hol társtitkárkért, felváltva. Pedagógusként az emberekkel való foglalkozás szakmámból fakad – magyarázta a nyugdíjazás utáni zökkenőmentes váltás hátterét Varga-Somogyi Istvánné. Azért is szeret ebben a civil szervezetben tevékenykedni, mert naponta újabb és újabb kihívásokat jelent számára ez a munka. Egyik kezdeményezője, ötletgazdája az Ezüst Fürtök nyugdíjas amatőr versenynek, amin most is dolgozik.
– Az első verseny 2009-ben volt és mintegy 270-en regisztráltak. Az idei lesz a harmadik. Sokan érdeklődnek, jelentkeznek, remélem, idén is több százan lesznek. Szakmai zsűri értékeli a produkciókat, a győztesek pedig az idősek világnapján gálaműsorral köszöntik majd kortársaikat.
A közösségi tevékenység természetesen sok időt vesz igénybe.
– Sosem számoltam ki, mennyi időt töltök ezzel. Szívesen csinálom, nem fáraszt az önkéntes, díjazás nélküli civil munka – zárta a beszélgetést Varga-Somogyi Istvánné, akire már több érdeklődő várt az irodában.
MN – Csontos László
fotó: J. Á.