2011-ben valamennyi baleseti mutató kedvezőbben alakult, tavaly csaknem 21 ezren, mintegy ezerrel kevesebben szenvedtek közúti balesetet, mint az előző évben. A súlyosan sérültek száma több mint ötezer volt, míg a könnyű sérültek száma a 15 ezret is meghaladta – tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény. 2010-hez képest tavaly 14 százalékkal kevesebben haltak meg közúti balesetben, az év során összesen 638 ember, köztük 12 gyermek vesztette életét az utakon - írta a KSH. Mint hangsúlyozták, a halálos áldozatok 49 százaléka vétlen volt a balesetben. A statisztikák szerint a közúti halálozást tekintve az év során kiugróan kedvező hónap volt szeptember - az iskolakezdés hónapja -, amikor feleannyian vesztették életüket, mint 2010 szeptemberében. A múlt év fekete hónapja a november volt, amikor viszont 27 százalékkal többen haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban.
A KSH szerint a csökkenésben a fokozott közúti ellenőrzés mellett szerepet játszott, hogy a növekvő üzemanyagárak miatt egyre többen használták a tömegközlekedési eszközöket. Ezzel párhuzamosan a személygépkocsik száma a múlt év közepén nem érte el a 2010. év végi állományt, s ez a szám az év végére tovább mérséklődött.
Tavaly a balesetek 60 százalékát személyautóval közlekedők, 11 százalékát kerékpárosok, 10 százalékát tehergépkocsi-vezetők, 5 százalékát segédmotoros kerékpárosok, 4 százalékát motorkerékpárosok okozták. Régiós bontásban, a 2010-es adatokhoz viszonyítva, 2011-ben a Nyugat-Dunántúlon 3 százalékkal nőtt, a Dél-Dunántúlon csaknem azonos szinten maradt, a többi régióban viszont csökkent a balesetek száma. Az ittasan okozott balesetek száma a Dél-Dunántúlon 6 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenést Észak-Magyarországon regisztrálták, ahol 26 százalékkal kevesebb balesetet történt ittas vezetés miatt, mint egy évvel korábban. Mint kiemelték: tavaly az előző évhez képest kevesebb, összességében a balesetek 10 százalékában játszott szerepet az alkohol. Tavaly a legtöbb esetben, mintegy 28 százalékban a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt történt baleset - írta a KSH.