Ugrás a tartalomra

Halálos baleset Abaújban

Létrehozva
A Gönc és Telkibánya közötti útszakaszon hétfőn kora reggel halálos közlekedési baleset történt.
A rendelkezésre álló információk szerint egy 61 éves telkibányai asszony vezette személygépkocsiját az úton. Az egyik kanyarban, a feltehetően jeges úton megcsúszott a járművel, ami irányíthatatlanná vált. Ezt követően az autó nekiütközött a vele szemben közlekedő mikrobusznak. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A másik autó vezetője nem sérült meg.

A baleset körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával vizsgálja.

A Rendőrség az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a folyamatosan változó időjárási és útviszonyokhoz alkalmazkodva közlekedjenek!

police.hu