Ugrás a tartalomra

Koncertmester szólista szerepkörben

Létrehozva
A Miskolci Szimfonikus Zenekar kiemelkedő művészei időről időre lehetőséget kapnak arra, hogy a zenekar koncertjein szólistaként is bemutatkozzanak.    Soós Gábor hegedűművész, a zenekar első koncertmestere   kap szóló lehetőséget a Népszerű Zenei Esték keretében.
Felix Mendelssohn-Bartholdy legsikeresebb, és legtöbbet játszott versenyművét, az e-moll hegedűversenyt hallgathatják meg  Soós Gábor előadásában a zenekar február 20-i bérletes koncertjén.  Vezényel Kovács László. Az est programját Gyöngyösi Levente II. szimfóniájának bemutatója is színesíti, amelyet az elismert kortárs zeneszerző kifejezetten a Miskolci Szimfonikus Zenekar számára komponált. Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című opera kapcsán is ismerős lehet a közönségnek, de számos egyéb kedvelt mű kapcsolódik még a nevéhez. A rendkívül változatos hangszerelésű művek sorát Mozart ünnepélyes hangulatú Linzi szimfóniájával zárja a koncert. Jegyek a koncertre 1600 Ft-os áron kaphatók a Művészetek Háza jegypénztárában.
 
Gyöngyösi Levente 1975-ben született Kolozsvárott. 1989-ben családjával Magyarországra települt, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán tanult Orbán György növendékeként.  A II. szimfóniát a zeneszerző tavaly komponálta a Miskolci Szimfonikus Zenekar felkérésére. A mű 4 tételből áll. Az első (Allegro minaccioso) szonátaformájú, komor, néha groteszk hangulatú tétel, melyben a fenyegetően sötét unisono főtémát lírai jellegű melléktéma ellensúlyozza. A II. tétel (Largo) főszereplője madárcsicsergésszerű szólóival a fuvola. Az idillikus hangvételt az I. tétel fenyegető főtémája szakítja félbe. A III. tétel (Allegro energico) a Scherzo szerepét tölti be, végül a harcias hangulatú IV. tétel (Presto) zárja a művet.
 
soosgabor120220.jpgSoós Gábor  miskolci születésű hegedűművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1996-ban. A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak 1993 óta tagja, 1999-től a zenekar koncertmester-helyetteseként, 2005-től pedig a zenekar első koncertmestereként ismerheti a közönség. 1995-től a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.2000-ben megalapította az Anima vonósnégyest amely azóta is a város egyetlen állandóan funkcionáló, ilyen jellegű társasága. Magyarországon kívül koncerteztek Olaszországban, Svájcban, Szlovákiában, Belgiumban, sőt Mauritiuson is. Soós Gábor mind emellet a koncertmestere és művészeti vezetője a Camerata Miskolc vonósegyüttesnek is. Kamarazenész mivolta mellett számos fellépést ad mint szólista.

minap.hu