- A verseny célja, hogy eldöntsük a megyei bajnoki címet – mondta érdeklődésünkre Füstös József, a megyei DST titkára. – Ugyanakkor a rendezvényekkel a sportágat tovább szeretnénk népszerűsíteni az iskolákban. A döntőt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda Szövetség közösen rendezi.
A leányok február 22-én, szerdán 9 órától csapnak össze, a mérkőzéseknek a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka ad otthont. A versenybíróság elnöke Szűcs Istvánné, titkára Kerekes Attila lesz.
A mezőny a következő: Bem József Általános Iskola Miskolc, Pollack Mihály Általános Iskola Kazincbarcika, Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola Miskolc. A csapatlétszám 10 fő, az esemény technikai értekezletét háromnegyed kilenckor a helyszínen tartják meg. Az igazolásokat fél kilenctől ellenőrzik, ehhez szükséges az internetes nevezési lap másolata orvosi igazolással és az intézmény vezetőjének aláírásával, valamint érvényes diákigazolvány. Az 1-3. helyezett érem, az 1-4. helyezett oklevéldíjazásban részesül.
A mérkőzések. 9 óra: Bem Miskolc - Vörösmarty Miskolc. 10 óra: Pollack Kazincbarcika – Herman Ottó Miskolc. 11 óra: mérkőzés a 3. helyért. 12 óra: döntő. Eredményhirdetés várhatóan 13 órakor.
*
A fiúk egy nappal később, február 23-án, csütörtökön mérkőznek meg egymással. A találkozóknak a Bem József Általános Iskola Arany János Tagiskola tornaterme ad otthont. A megyei döntő résztvevői: Szilágyi Dezső Általános Iskola Miskolc, Bem József Általános Iskola Miskolc, Pollack Mihály Általános Iskola Kazincbarcika, 21. számú Általános Iskola Miskolc.
A mérkőzések. 9 óra: Szilágyi Miskolc - 21. sz. Miskolc. 10 óra: Bem Miskolc - Pollack Kazincbarcika. 11 óra: mérkőzés a harmadik helyért. 12 óra: döntő.
D.L.