Ugrás a tartalomra

"Szabadulás az adósságcsapdából”

Létrehozva
"Szabadulás az adósságcsapdából" címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Soós Attila fideszes képviselő, az önkormányzat Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottságának elnöke, Miskolc idei költségvetéséről.
kozgyules_110616_soosattila_ml.jpgA költségvetés tervezetét a miskolci közgyűlés is tárgyalja, csütörtöki ülésén. Soós Attila a legfontosabb célok között a munkahelyteremtést, a források felkutatását, a közbiztonság erősítését és a város vonzerejének növelését emelte ki. Mint mondta, szakítani kívánnak az eddig „bázis-alapú” költségvetéssel, amikor a feladatok finanszírozása automatikusan, megszokásból, a korábbi évek tapasztalatai alapján történt. Ez a költségvetés már a „feladat alapú” finanszírozásról szól, azaz arról, hogy a forrásokat az adott feladatok szükségességéhez, jelentőségéhez igazították, s minden esetben megvizsgálták, hogyan lehet azokat a leghatékonyabban, legolcsóbban elvégezni. Soós Attila kiemelte, hogy működésre nincs hitel betervezve, itt nem lehet hiány, annyiból kell gazdálkodni, amennyit a bevételek lehetővé tesznek.

A képviselő a tájékoztatón bemutatta az Állami Számvevőszék Miskolc gazdasági helyzetéről készített beszámolóját is. Mint mondta, az ebben foglaltak is jelzik, hogy a korábbi, felelőtlen gazdálkodás, és az örökölt adósság miatt igen szűk a város mozgástere, amikor a költségvetést tervezik. Idén az adósság törlesztésére mintegy 1,8 milliárd forintot kell fordítani, jövőre  ez az összeg megközelíti a hárommilliárdot.

Soós Attila azt is elmondta, hogy egyes megörökölt fejlesztésekre és azokra a beruházásokra, amelyek a város lakói, valamint az idelátogató turisták jó közérzete szempontjából fontosak, mindenképpen jut forrás. A vonzóbb városkép hozadéka megjelenhet a gazdasági húzóágazatnak szánt turizmusban, a befektetők érdeklődésében, de a városlakók komfortérzetének növekedésében is.

A korábban kezdett fejlesztések között a képviselő szerint vannak olyanok, amelyekkel ő személy szerint nem ért egyet, ilyen például a Science Múzeum vagy a Patak utcai mélygarázs, mert véleménye szerint a nem lesz annyi hozadékuk és nem is annyira szükségesek a város életében, mint amennyi forrást felemésztenek, a szerződések miatt viszont ezeket be kell fejezni. Kiemelt jelentőségűnek nevezte viszont a képviselő Tapolca fejlesztését, azt, hogy idén sikerül befejezni a Selyemréti strand rekonstrukcióját, és a fontos beruházások között említette a Diósgyőr-Lillafüred projektet is.

Mint elhangzott, több olyan törvényi változás is született, amelyek szintén érintik a városi költségvetést – feladatok kerültek, kerülnek el a várostól, például az oktatási intézmények fenntartása területén.
A 2012-es költségvetési koncepció hitel nélkül 38,1 milliárd forint bevétellel és 40,5 milliárd forint kiadással számol. Mint megtudtuk, az idei költségvetésbe nem építettek be új hitelfelvételt. Azzal a fejlesztési hitellel számolnak – azt hozták át csökkentett összegben – amit 2011-re terveztek, de végül nem vettek fel, ez mintegy 2,9 milliárdos fejlesztési hitelt jelent. Soós Attila hangsúlyozta, hogy stabil, ésszerű és kiszámítható költségvetési tervezet születetett – olyan, amellyel a stabilizálás mellett, lerakják a további fejlődés alapjait is.
Sz. S.