Két éves előkészítés és kivitelezési munka végére kerülhetett pont, mondta el az átadáson Méhn Imre, a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. A beruházásról elmondta, annak összköltsége 780 millió forint, 50 százalékos KEOP pályázati támogatás mellett. 1100 négyzetméternyi területet építettek be a zöldmezős beruházás során, 931 méternyi távhővezetéket fektettek le, hogy összekössék a kenderföldi és a Dorottya utcai hőközpontokat, melyeket természetesen át is alakítottak. A beruházáshoz tartozik még egy anyagmozgató és egy nagy teljesítményű aprítógép is. A fűtőmű csak a téli fűtési időszakban üzemel, hiszen az érintett területen nincs használati melegvíz szolgáltatás. Évi egymillió köbméter földgázt vált ki, és 2.504 tonna CO2 kibocsátást kerülnek el, ehhez 4.500 tonna biomasszát, vagyis faaprítékot használnak fel. Az sem elhanyagolható, hogy az üzem négy embernek ad munkát, de értelemszerűen a beszállítókra is jó hatással van.

A kommunikációjukban a beruházás elején követtek el hibákat, ismerte el Méhn Imre, éppen ezért megköszönte a lakosság türelmét és korrekt hozzáállását a beruházáshoz. Ígéretet tett rá, hogy meg fogják hálálni, úgy üzemeltetik majd a fűtőművet, hogy a lakosság és Miskolc hasznára váljon. Segít ez a beruházás abban is, hogy kicsit zöldebbé tegyék a várost, példát mutathat másoknak is – tette hozzá az ügyvezető.
Miskolc energetikai koncepciójának kidolgozásakor kiemelten fontosnak tartották, hogy minél inkább csökkenjen a földgázfüggőség, jelentette ki Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. A megújuló energiák pedig azért fontosak, hogy hosszú távon csökkenteni tudják a távhő árát, tette hozzá. Nem könnyű munka ez, számos úton kell hozzá elindulni, támogatni a lehetőségeket, mint amilyen ez a beruházás, vagy amilyen a pénteken bejárt geotermikus kút. A polgármester azt is kiemelt, hogy elvégeztek minden szükséges mérést, és ez alapján a szakhatóságok megállapították, hogy környezetvédelmi szempontból minden előírásnak megfelel a biomassza-fűtőmű, amely a város érdekeit szolgálja. Kriza Ákos hozzátette: reméli a jövőben újabb, hasonló beruházások valósulhatnak meg Miskolcon.

A beszédek után szalagátvágással adták át ünnepélyesen a létesítményt, melynek bejárása közben az is kiderült, hogy teljesen automatizált és zárt rendszerrel működik. A faapríték a zárt tároló részbe kerül, ahonnan csigarendszeren keresztül – szintén zárt módon – jut a kazánba. Ez a legmodernebb műszaki megoldásokkal rendelkezik, rendkívül halk üzemmel működik, a porleválasztó berendezésnek köszönhetően pedig a füstgáz további tisztítására is lehetőség nyílik.
H. I.
fotó: Mocsári L.