Ugrás a tartalomra

Adóslista - csak „helyben szokásos módon”

Létrehozva
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke levetetné a helyi adósok listáját az internetről. A miskolci polgármesteri hivatal január 23-án tájékoztatta a lakosságot, hogy Miskolc is nyilvánosságra hozza, ki mennyi helyi adóval tartozik, és tegnap került ki a lista a városi honlapra.
A NAIH elnöke szerint interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra. Péterfalvi Attila keddi közleményében felszólította az önkormányzati adóhatóságokat, hogy az adóval tartozó magánszemélyek személyes adatait távolítsák el honlapjukról, és a jövőben is tartózkodjanak az internetes közzétételtől.

A miskolci polgármesteri hivatal részéről a város jegyzője, Csiszár Miklós a hírre reagálva elmondta: január 1-jétől 1000 forint adóhátralékkal is felkerülhet az önkormányzat honlapjára, aki 10 napot késik egyes adókötelezettségeivel. A 2011. évi CLVI. törvény kibővíti ugyanis azt a kört, amikor az adóhatóság az adótitkot nyilvánosságra hozhatja.

Az adózás rendjéről szóló törvény ez év január 1-jétől hatályos új rendelkezése így szól: „55/B. § Az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a tízezer – magánszemélyek esetében az ezer – forintot elérő adótartozással rendelkező adózó nevét, címét és az adótartozás összegét az esedékességet követő 10. nap 0 órától a helyben szokásos módon közzéteheti.”

A jegyző emlékeztetett: január 23-án tájékoztatták a lakosságot, hogy e változás február 20-ától Miskolcon is nyilvánosságra hozzák az adótartozással rendelkezők nevét és tartozásuk összegét. A lista első megjelentetése előtt a hivatal tájékoztatta az érintetteket, így a hátrányos következményekkel járó közzététel elkerülhető lett volna a tartozás haladéktalan rendezésével, illetve – átmeneti fizetési nehézség esetén – egy előtörlesztés teljesítése mellett benyújtott és az adózó javára pozitívan elbírált fizetési könnyítési kérelemmel.

A lista február 20-ai közzététele előtt tehát egy hónap állt mindenkinek a rendelkezésére, hogy tartozását rendezze, vagy lépéseket tegyen azért, hogy ne kerüljön fel a listára – hangsúlyozta a jegyző, hozzátéve, az adóosztály természetesen külön levélben is tájékoztatta az adózókat tartozásukról. Az önkormányzat ettől a lépéstől azt várja, hogy ennek hatására megnő a befizetések száma. Ez a bevétel fontos a város számára, hiszen ebből finanszírozza a legfontosabb közszolgáltatásokat például az iskolák, óvodák, kórházak működtetését, az utak karbantartása, városi beruházások és fejlesztések.

Miskolc jegyzője szerint törvényes, hogy a honlapon tették közzé a tartozók listáját, ugyanis a lakosság tájékoztatása – többek között a rendeletekről – is honlapunkon történik. Tehát ez „helyben szokásos módja” a tájékoztatásnak. Csiszár Miklós szerint az adóosztály a jogalkotó szándékával összhangban járt el, amikor a város honlapjára feltette a tartozók listáját. Így nem áll szándékában azt a honlapról eltávolítani.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke egyébként nem küldött levelet a jegyzőnek, amiben kifogásolta volna az eljárást, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének közleményéről csak a sajtóból értesült.
minap.hu