A rendőrkapitányság munkatársai az illetékességi területükön működő egyházakat keresték meg és ajánlották fel a lehetőséget, hogy egyházi rendezvényeken szólnak a gyülekezeti tagokhoz. A kezdeményezésnek pozitív fogadtatása volt, így megkezdődtek a templomjárások.
Az elmúlt év végén a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetése és az egyházak képviselői konzultációt tartottak, ahol értékelték a program eltelt egy évét. Általános vélemény volt, hogy azt folytatni kell, sikerét a statisztikai adatok (trükkös lopások csökkenése) és a résztvevők visszajelzései egyaránt igazolták.
A bűnmegelőzési program jelenleg is működik. Legutóbb a Varbói Református Egyházközségben – az ökumenikus imahét záró rendezvényén – több felekezet tagjai előtt Szternai Tamás őrnagy a Sajószentpéteri Rendőrőrs parancsnoka tartott bűnmegelőzési előadást, ahol elsősorban a trükkös lopások megelőzése, az egyedül élő, idős emberekre való nagyobb odafigyelés szükségessége volt a téma.
Az eseményen jelen volt Toldi-Tóth Gábor alezredes kapitányságvezető és Csomós József a Tiszáninnei Református Egyházkerület püspöke is.
A gyülekezeti alkalmat követően lehetőség nyílt arra is, hogy az egyházi és rendőri vezetők kötetlen formában beszélgessenek a közbiztonság és bűnmegelőzés, az együttműködés további lehetőségeiről.