Ugrás a tartalomra

Felvilágosodásból elsötétítés

Létrehozva
Újabb Spiró bemutató lesz a Miskolci Nemzeti Színházban szerda este. Ezúttal a kortárs író Elsötétítés című drámáját láthatja a színházkedvelő közönség a Játékszínben.
Spiró György házi szerzőnek számít már Miskolcon, hiszen a miskolci nemzeti a Kvartett és a Prah után újabb alkotását jegyzi repertoárjában. Az Elsötétítés 1941 nyarán játszódik. Közeledik a harmadik zsidótörvény. A főszereplő férfi, a darabot rendezőként is jegyző Korognai Károly zsidó származású, felesége pedig keresztény. A gyermekét féltő apa egy merész ötlettel áll elő, miszerint elválnak feleségével, a nő újraházasodik, egykori keresztény rajongójával, így a közeledő törvénytől megmenekül a fél zsidónak számító kislányuk.

elsotites_120221_bk_1.jpg

Az asszonyt megdöbbenti a gondolat, úgy érzi elárulták, és egy döntés lehetőségét nélkülöző helyzet elé állították. A kezdeti világos érzés, a szerelem pedig lassan zsigeri gyűlöletté alakul át.

A drámát 2002-ben mutatták be Budapesten, ezt követően a szegedi színház is műsorra tűzte, s sikerrel játszották Bécsben is. Miskolcon a Domján-díjas Szirbik Bernadett, a Jászai-díjas Szegedi Dezső, Cservenák Vilmos és Kriston Milán szereplésével láthatja a közönség a drámát, ami bemutatja egy család mindennapjait a háború idején.

Kiss J.
fotó: Bócsi Krisztián