Az első nyolc alakulat küzdhet a felsőházban. A női mezőnyhöz most csatlakozik a Vasas, amely nemzetközi kötelezettségei miatt az alapszakaszban nem vett részt. A negyeddöntők három győztes mérkőzésig tartanak, szerdán az Albrecht-Miskolci VSC MISI gárdája Gödöllőn kezdi meg nagy menetelését. Toma Sándor edző maga is kíváncsian várja, mire lesz képes csapata?
– Reális lett volna, ha az MVSC elcsípi a negyedik helyet? – kérdeztük a szakvezetőt.
– Szép lett volna, de így sincs okunk panaszra – hangzott a válasz. – Tudott dolog, hogy eleinte az Újpest csak a junior játékosait szerepeltette a bajnokságban, ugyanis a lila-fehérek elindultak a nemzetközi kupában. Igaz, néhány mérkőzés után kiszálltak belőle. Ezért az őszi idény elején több váratlan vereség is érte a csapatot. Később viszont, amikor kiegészült a gárda, már azt hozta, amire képes, és amit el lehet tőle várni. Az Újpest együttesében egyébként sokszoros válogatottak sora szerepel, nekik a válogatottságuk száma jóval magasabb, mint a mi csapatunkban szereplő játékosok életkora.
– Tekintsünk előre! Hogyan készültek a Gödöllő elleni csatára?
– A múlt héten végre normálisan tudtunk edzeni! Mindenki a fedélzeten volt, napi két foglalkozáson vettek részt a játékosok, a hétvégén pedig elutaztunk Békéscsabára, ahol két meccset is játszottunk az alapszakasz negyedik helyezettje ellen. Először mi nyertünk 3-2 arányban, a másik összecsapást viszont ők, hasonló különbséggel. Nagyon jó partnerrel szemben mérhettük le, hol tartunk, és nyugodtan mondhatom, hogy jó úton járunk.
– Mire számít a Gödöllő ellen? Esélyesebbnek tartja ellenfelüket?
– Nem mi vagyunk a párharc favoritjai, de ez nem jelenti, hogy feltett kezekkel lépünk pályára. A Gödöllő egységes, masszív, jó csapat, ha a sorozaton nyernénk ellene egy találkozót, az már elégedettséggel töltene el. Akkor okozhatnánk nagy meglepetést, ha a csapat azt a játékot nyújtaná, amit az őszi idény elején, a nagyszerű nyári felkészülés után. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ellenfelünk tapasztaltabb, mégsem mondanám, hogy lefutott a párharc.
A negyeddöntő első mérkőzését szerdán játsszák Gödöllőn. Mivel a továbbjutáshoz három győzelem szükséges, az biztos, hogy legalább három alkalommal egymásnak feszül a két alakulat. A második összecsapásnak Miskolc ad otthont, erre pénteken 17 órától a Csokonai utcai csarnokban kerül majd sor. A harmadik találkozót vasárnap Gödöllőn játsszák, és ha szükséges a folytatás, akkor a jövő héten, kedden ismét Miskolc következne a sorban.

Reméljük, és minden bizonnyal így vannak ezzel a sportág miskolci barátai is, hogy heves és színvonalas csatában adja fel a leckét vetélytársának az MVSC!