Ugrás a tartalomra

Megérkezett az első sárga mentőautó Miskolcra – megmutatjuk!

Létrehozva
Kádár Balázs, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) regionális orvosigazgató-helyettese mutatta be a Miskolcon már szolgálatot ellátó, új rohamkocsit. Mint mondta, a régiónkba érkező négy Volswagen Crafter típusú kocsi közül kettő kerül a miskolci állomásra, valamint egy-egy a másik két régióbeli megyeszékhelyre, Egerbe és Salgótarjánba.

– A közbeszerzési eljárásokat is olyan rohamkocsikra írták ki korábban, melyeket kifejezetten mentési feladatokra gyártanak majd, melyek praktikumában egyaránt szolgálják a betegeket és a munkatársainkat – mondta Kádár Balázs. Hozzátette, annak érdekében, hogy az autók valóban megfeleljenek minden elvárásnak, folyamatosan egyeztettek a gyártóval olyan kollégák, akik napi szinten dolgoznak rohamkocsikkal.

Új minőség a mentésben

Ismeretes, hogy a most beszerzett 37 autó új színezést kapott, a korábbi fehérrel ellentétben ezek már sárgára lettek festve. Kádár Balázs elmondta, az új szín több célt szolgál, az első – s ez a fontosabb –, hogy jobban láthatók, észrevehetőbbek, feltűnőbbek legyenek az autók, ez egyébként mostanság egész Európában eljárás a mentést végző járműveken. A másik oka az új színezésnek az, hogy az Országos Mentőszolgálat frissítette az arculatát, módosult a logó és a szlogenjük is új – s nem mellesleg mindezzel érzékeltetni akarták azt is, hogy ezek az új autók már egy másfajta minőséget képviselnek a mentésben.

mentoauto-rohamkocsi-120221ml_24.jpg

– A változásokat korábban a mentőtisztek egyenruhájának megújításával kezdtük, ezt követte az újonnan vásárolt autók új arculata – mondta az orvosigazgató-helyettes.Nem csak az autó színe változott, de a belső elrendezése, kiképzése is. Mint Kádár Balázs mondta, bár dolgozóbarát minden berendezés elhelyezése, a kocsik új kialakítását még a munkatársaknak is szokni kell, nem lehetett mindent ugyanúgy elhelyezni a belsőtérben, mint a régebbi rohamkocsikban.– Több eszköz ráadásul közvetlenül elérhető kívülről, a kocsi bal oldalán található tolóajtó mögött, ami egyrészt mentés közben a helyszínen is praktikus, másrészt a belső térben sem vesz el helyet – tette hozzá.

Miskolcon a felszerelés is új

A rohamkocsik mellé – egy másik beszerzés során új felszerelést is vásárolt az OMSZ, ebből minden régióba kettő-kettő jutott. Ezek közül – mint Kádár Balázs mondta – mindkettő a Miskolci új autókba került, Egerben és Salgótartjában a korábbi kocsik egészségügyi eszközeit szerelték át az új Crafterekbe.
– Azt hangsúlyozni szeretnénk, hogy ezek a berendezések az újakhoz hasonlóan jól szolgálják a betegellátást, ugyanolyan jó kezekben van az, akit új berendezésű kocsiban látunk el, mint akit a régebbiekben – mondta.

Preview Image


Az egyenként körülbelül 24 millió forintos gépkocsikkal országos szinten jelentősen javult roham és esetkocsik átlagéletkora – az összesen közel 850 millió forintos beszerzéssel a teljes, ilyen funkciót ellátó kocsipark megközelítőleg harmadát sikerült lecserélni.

Tajthy Ákos
Fotó: Mocsári László