Ugrás a tartalomra

Miskolcon ünnepli 10. születésnapját a Princess

Létrehozva
A nemzetközileg is elismert hegedű trió számára nem ismeretlen városunk, hiszen a zenekar egyik tagja: Sándor Krisztina a Miskolci Egyetemen végzett hegedű szakon.
Akkor, majdhogynem 10 éve a három hölgy a diploma átadáson is fellépett Miskolcon. Most viszont március 7-én egy évtizedes fennállásukat ünneplik nálunk. Az együttes vezetőjével: Pados Krisztinával beszélgettünk.

– Eltelt 10 év az együttes történelmében, ilyenkor jönnek a nagy visszaemlékezések, nosztalgiázások, hiszen sikerek, utazások, nagykoncertek övezték az elmúlt éveket. Mi volt a legelső nagy élmény?
– Ez egy igen jó kérdés, nehéz ezt kiválasztani, hiszen szinte mindenre szívesen emlékszünk vissza, de talán ha valamit ki kellene emelnem, akkor az-az lenne, amikor első alkalommal láttuk saját magunkat egy kiadott lemezborítón. Meghatározó pillanat volt ez mindhármunknak azt hiszem, ugyanis jó volt látni, mert egy nehéz munka eredménye az, ami a polcokra került, mégis nehéz volt azonosulni azzal, hogy szinte minden háztartásba eljuthat a fotónk, és vele együtt az album is. A második hasonlóan nagy esemény a trió életében az első nagyobb koncertünk volt Budapesten a Vigadóban, ahol fergeteges hangulat kerekedett, és jó élmény volt azt átélni.

princess2.jpg

– A trió megalapulása óta együtt van, tagcsere nélkül, és ezzel a formációval a világ számos helyére eljutottak. Ismertek lettetek nem csak Európa szerte. Mennyivel másabb egy külföldi koncert?
– Valóban sok helyre jutottunk el a zenénknek köszönhetően társaimmal, Molnár Ildikóval, és Sándor Krisztinával, hiszen játszottunk már többek között Abu Dhabiban, Bahreinben, Szingapúrban, Cipruson, Németországban, Mexikóban, és két alkalommal még egy japán országjáró hajón is. A közönség szinte mindenhol ugyanúgy fogadott minket, mint itthon, így nem teszünk különbséget a hazai és a külföldi fellépések között, bár természetesen a szívünk mindig haza húz minket legjobban.

– A lényeg, hogy most itthon vannak, és a 10. születésnapot is Magyarországon ünneplik. Miért pont Miskolcon?
– Nem csupán Miskolcon ünneplünk majd, hiszen szerettünk volna több helyszínen játszani ez alkalomból. Egy nagy koncertet Budapestre a Kongresszusi Központba is tervezünk. Miskolc viszont kiemelt helyszín számunkra, így semmiféleképpen nem szerettük volna kihagyni az itteni fellépést, hiszen egyik tagunk: Sándor Kriszti valamikor itt végzett a Miskolci Egyetem hegedű szakán. Kedves emlékek fűződnek a zenekarnak az acélvároshoz, hiszen még a diplomaosztón is volt szerencsénk akkoriban fellépni. Azóta pedig többször is volt alkalmunk színpadra állni, mindig nagy sikerrel, így mi is várjuk már a fellépés időpontját, jó lesz visszatérni ismét Miskolcra.

– Eltelt 10 év, tele sikerekkel. A következő évekre van még valamilyen terve a zenekarnak, amit el szeretnének érni közösen?
– Folytatjuk a megkezdett utat, szeretnénk még koncertezni, ehhez természetesen folyamatosan meg kell újulnunk: ruhában, zenében, színpadképben, de úgy érzem ez menni fog, sok olyan van még bennünk, amit meg szeretnénk mutatni a rajongóknak. Van még egy vágyunk, ami egy alkalommal rajtunk kívül áll okok miatt sajnos nem jöhetett létre, ezt mindenképp be szeretnénk pótolni. Tavaly kaptunk egy meghívást Amerikába egy rendezvényre, de mivel elutasították a vízum kérelmünket, nem tudtunk elmenni a fellépésre. Ezt mindenképp pótolni szeretnénk, reméljük lesz még felkérés az államokból.

Vajtó László