Ugrás a tartalomra

Pozitív első benyomások után nagy sikereket érne el Fernando

Létrehozva
Közvetlen a törökországi edzőtábor előtt érkezett a DVTK-hoz Fernando Fernández, így Miskolcból még keveset láthatott, a csapattal viszont már valamelyest megismerkedett. A spanyol középpályás portálunknak adott interjújában elmondta, könnyen beilleszkedett, és már csak a közelgő tétmérkőzések járnak a fejében.
– Hétfőn hivatalosan is bemutatták, mint DVTK-labdarúgót. Hogy van? Milyenek az első benyomásai?
– Jól érzem magam, és nagyon elégedett vagyok az első egy-két hét, a beleki edzőtábor után. Még ugye a kezdeti stádiumban vagyok, ismerkedek a társakkal, a taktikával, játékrendszerrel. Az első benyomásaim mindent összevetve kifejezetten pozitívak az ideigazolásom után.

– Sikerült beilleszkedni?
– A törökországi hetek jól jöttek, hogy összebarátkozzak a társakkal, lássam, mit játszik a csapat, megismerjem a vezetőedző elképzeléseit, a diósgyőri munkamódszereket. Persze nagy segítség, hogy rajtam kívül is vannak spanyolok az együttesben, ez megkönnyíti a beilleszkedést. Miskolcból még nem sokat nézhettem meg, de az eddig látottak tetszenek.

dvtk-jatekos-bemutato-120220ml_12.jpg

– Az edzőmérkőzéseken is kiderült, több poszton is számíthat, számol is Önnel Benczés Miklós. Hol érzi magát a legjobban, melyik az igazi posztja?
– Mindig középpályást, támadó középpályást játszottam, de úgy gondolom, a mindenkori tréner dolga eldönteni, hol tudok legjobban a csapat hasznára lenni. Aztán ahova tesz, ott nyújtom a maximumot, hogy minél inkább az együttes hasznára legyek. Várom már a tétmérkőzésen való bemutatkozásomat!

dvtk-jatekos-bemutato-120220ml_17.jpg– Mit vár a tavaszi szezontól?
– Elsősorban azt, hogy játékunkkal elnyerjük a közönség tetszését, bízzanak bennünk, és merjünk álmodni. Természetesen az a célunk, hogy minél jobb pozícióban végezzünk a tabellán, de lépésről lépésre kell haladni, mindig a következő mérkőzésre koncentrálni. Nem érdekes, ki az ellenfél, csak az, hogy sikeresen vívjuk meg a soros összecsapást.

– Mivel lenne elégedett?
– Már azzal elégedett vagyok, hogy itt lehetek, de persze a legszebb az lenne, ha nagy dolgokat vinnénk véghez. Azt mondom, hozzuk a pontokat, győzelmeket, aztán meglátjuk, mire lesz ez elég, hol a helyünk a tabellán.

Soós P.
fotó: Mocsári L.