Ugrás a tartalomra

Újra pályán a DVTK!

Létrehozva
Szerdán délután hat órától végre tétmérkőzésen is láthatják kedvenceiket a téli szünet után a diósgyőri szurkolók. A piros-fehérek a Ligakupa negyeddöntőjében a Videotont fogadják.
Idei első tétmérkőzését játssza szerdán a DVTK labdarúgócsapata, s mivel a sorsolás úgy hozta, hazai pályán láthatják kedvenceiket a szurkolók.
A Diósgyőr a Ligakupa E csoportjának második helyén végzett három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, tíz pontot szerezve a 16 pontos DVSC mögött. A negyeddöntőben a C csoport győztese, a Videoton vár a piros-fehérekre.

Az egyenes kieséses szakaszban immár harmadszor találkozik egymással a két együttes. A 2007-2008-as, első liga-sorozatban az őszi döntőt játszhatta a két csapat, a párharcot a Videoton nyerte, ahogy később a nagydöntőt is a Loki ellen. A következő kiírásban ismét találkozott a két klub, és ismét a székesfehérváriak bizonyultak jobban – és újfent elhódították a Ligakupát.

Győzni szeretnének a Videoton ellen

A DVTK küldöttsége szombaton érkezett haza a tíznapos törökországi edzőtáborból, ahol hat edzőmérkőzéssel készült a szezonra.
– Felkészülésünk csúcspontja volt az edzőtábor, úgy gondolom, hogy minden feladatot sikerült Belekben elvégezünk. Ezek közé tartozott a terhelés biztosítása a játékosoknak, melyet a felkészülési mérkőzésekkel abszolváltunk. Emellett a taktikai elképzelések begyakorlása, az új játékosok beépítése, és a fiatalok „szoktatása” is a célunk volt – sorolta Benczés Miklós, aki a Videoton elleni mérkőzésről is szólt.

– Nem állt még össze a kezdő tizenegy a fejemben, vannak kisebb sérülések a csapatban; ezek javulhatnak, vagy közbejöhetnek újak. Láttuk kint a Dinamo Bukarest elleni mérkőzését a Videotonnak, mely nagyon erős csapat, jó játékerőt képviselnek. Paulo Sousa kiváló munkát végez, az a dolgunk, hogy megnehezítsük a dolgukat. Győzelemre fogunk játszani, nyerni szeretnénk! – jelentette ki a vezetőedző.

Szurkolói tudnivalók

A belépőjegyek egységesen 500 forintba kerülnek a DVTK–Videoton mérkőzésre. Jegyet csak a helyszínen lehet kapni, a pénztárak szerda délután 2 órakor nyitnak: a DVTK Shopban és a tribün melletti főpénztárban lehet megvásárolni a belépőket, a regisztrációs jegyeket pedig utóbbiban lehet átvenni. Az éves és a tavaszi bérletek érvényesek a mérkőzésre. A Ligakupa-negyeddöntőn még haladékot ad a klub, a régi éves bérlettel is be lehet lépni a stadionba, de ezután új, biztonságosabb bérletszelvényre kell cserélniük régi bérletüket.
A Bosch dolgozói külön jegy nélkül, dolgozói igazolványukkal léphetnek be a stadionba, és egy vendéget hozhatnak magukkal. Szintén ingyen tekinthetik meg a szerda este 6 órakor kezdődő találkozót az Egyetemi Szurkolói Klub tagjai.

Soós P.