Kovács László Csaba, a polgármesteri hivatal közterület-felügyeleti és rendészeti osztályának vezetője néhány gyakori és jellemző esetet sorolt fel portálunknak. Mint mondta, a belvárosi tereken észleltek már kábítószer használatra utaló magatartást, a számozott utcák térségében pedig illegális szemétlerakás miatt jeleztek a kollégáik. Sikerült leleplezni a kamerák segítségével telephelyről történő vaslopást, facsemete illegális kivágását az Európa téren, elültetett virágok kiszedését, lopását a Szinva teraszon. Az Avasról köztéri italfogyasztást, illegális árusítást jeleztek, ugyancsak engedély nélküli kereskedelmi tevékenységre figyeltek fel a Bulgárföldi kispiacon is. A Kazinczy – Széchenyi utak kereszteződésben csőtörést észleltek, a Hősök terén pedig azt is rögzítette a kamera, amikor a fiatalok egy ízben padot vittek az emlékmű tetejére – az elkövetőt sikerült a kamerakép alapján beazonosítani. A Hősök teréről emlékművön való csúszdázást, szökőkútban való fürdőzést, a kavicsos parkolóban történő quadozást és köztéri italfogyasztást is jeleztek.

– Olyan esetek is előfordulnak, ami például egy rendezvényen történt, amikor a kolléga több mint egy órán keresztül figyelte, hogy egy friss ismeretségből udvarlás, vagy netán nemi erőszak kerekedik-e ki – tudatta Kovács László Csaba. Ugyanígy azt is jelzik a mentőknek, illetve a hatóságnak, ha ittas vagy beteg embereket, esetleg közterületi verekedést észlelnek.
Az összesített adatok szerint, 2011. június 28. és 2012. február 13. között 195 intézkedés történt a térfelügyeleti szolgálat jelzései alapján. Ezek közül 92 közterületi szeszfogyasztás, 14 közterület rendeltetéstől eltérő használata, illetve rongálás, 13 pedig jogosulatlan kereskedelem, árusítás miatt történt. 64 esetben jeleztek a hatóságnak KRESZ szabálysértések, kétszer kutyával veszélyeztetés, 13-szor tiltott fürdőzés (szökőkútban, Szinvában), egyszer pedig tiltott horgászat miatt. Háromszor kellett intézkedni dohányzási-, kétszer pedig tűzgyújtási tilalom megszegése okán, egyszer illegális szemétlerakásért.
– A szolgálat rendszeresen biztosítja a belvárosi rendezvényeket, a közterület-felügyelet akcióit, intézkedéseit, ellenőrzéseit. Folytatnak rendszeres és alkalmi figyelőszolgálatot is szabálysértéseket bizonyítására – mondta el a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője.
Szepesi S.