Ugrás a tartalomra

Erősebb volt a Videoton

Létrehozva
Hosszú idő után újra tétmérkőzésen izgulhattak kedvenceikért a DVTK szurkolói. A csapat a Ligakupa negyeddöntőjében a Videoton gárdáját fogadta szerda este a Diósgyőri stadionban több ezer néző előtt. A piros-fehéreknél a kezdők között kapott helyet a négy friss igazolás közül Bernardo Frizoni és Fernando Fernández, míg Youssef Sekour és Vági András (Rado¹, Gohér, Gallardo, Budovinszky és Bogáti mellett) a kispadon kezdett.

A mérkőzés felvezetésére rányomta bélyegét, hogy a bundabotrány kapcsán a nyomozók kedden elvitték a csapatkapitányt: az ultrák az „Árulónak nem jár részvét sohasem” felirattal üzentek… A karszalagot ideiglenesen José Luque örökölte meg L. Ákos helyett.

A kezdőrúgást a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont játékosa, Kovács Aliz végezte el a két klub között nemrég kötött megállapodás jegyében.

videoton-dvtk-120222-ml_1.jpg

Az első helyzet a hatodik percben a hazaiak előtt adódott: Seydi húzott el Brachi mellett a bal szélen, középre adását pedig Luque lőtte ballal egy védő szorításában Tujvel kezébe. A vendégek feltűnően sok szabálytalansággal kezdtek, nem riadtak vissza egy-egy keményebb belépőtől sem. Fernando első lövését a 17. percben láthatta a publikum, a spanyol középpályás 18 méterről lőtt ballal a kapu mellé.

A félidő felénél jártunk, amikor jött a hidegzuhany: Oliveira bal oldali szögletét Torghelle Sándor belsőzte közelről a kapu bal oldalába. Első helyzetét gólra is váltotta a fehérvári csapat, 0–1. Egy perccel később szöglethez jutott a DVTK, melyet kifejeltek a vendégvédők, majd Frizoni mutatta meg lövőerejét: 30 méteres, ballábas bombáját Tujvel csak kiütni tudta. A fehérváriak találatuk után támadóbb szellemben léptek fel, míg a Diósgyőrt megfogta a bekapott gól.

A 39. percben Farkas Balázs óriási bravúrja kellett, hogy ne 0–2 álljon az eredményjelzőn, a kapus a bal alsó sarok elől szedte ki a labdát Mitroviæ lövése után. Egy perccel később Tisza szöglete után Nagy fejesét védte Tujvel, majd Arze lőtt ballal 18 méterről alig a bal kapufa mellé. Ezután több helyzet nem adódott egyik együttes előtt sem, így egygólos vendégelőnnyel zárult az első játékrész.

A szünetben kettős cserére szánta el magát Benczés Miklós vezetőedző, a kapuban Farkas Balázst Ivan Rado¹ váltotta, míg Vadász Viktor helyett Vági András jött a védelem jobb oldalára, így a fiatal hátvéd is bemutatkozott piros-fehérben. A játékrész eleje fehérvári helyzetekkel indult: előbb Rado¹ ejtette ki a labdát – ebből nem lett veszély –, majd Sándor lőhetett 14 méterről Gal mellett, de a horvát kapus ki tudta ütni a labdát. A 49. percben nagyon kevesen múlott a Vidi második gólja, egy jobb oldali beadás után Gosztonyi maradt egyedül, de négy méterről a kapu mellé pörgetett.

Az 51. percben Seydi csapott be két védőt, majd a harmadik felvágta, amikor egyedül törhetett volna kapura, ám a lap elmaradt. A szabadrúgás után Tisza lövését Tujvel védte. Pillanatokkal később a diósgyőri csatár másodszor rúgott hatalmas luftot – a kritikusabb szurkolók elindulhattak a lábáért a Digép felé, Tiszát pedig Gallardo váltotta.

videoton-dvtk-120222-ml_2.jpg

Mégsem ő volt a találkozó legbalszerencsésebb szereplője, hiszen Polonkai mindössze három percet tölthetett a pályán, majd sérülése miatt hordágyon vitték le. Nem sokkal később Sekourt is bedobta Benczés.

Sokáig nem történt semmi, majd a 81. percben a csereként beállít Nemanja Nikolics egyedül törhetett kapura, de Rado¹ hatalmas bravúrral ziccert hárított. A hosszabbításban azonban már ő sem segíthetett, Gyurcsó jobb oldali beadása után Nikolics fejelt a kapu jobb oldalába kialakítva a végeredményt és megduplázva csapata előnyét a visszavágóra.

Preview Image


A visszavágót március 7-én, szerda délután 4 órakor rendezik Székesfehérváron.

DVTK – Videoton 0–2 (0–1)
Miskolc, Diósgyőri stadion, 4500 néző. V: Iványi Z. (Medovarszki, Albert).
DVTK: Farkas – Vadász, Gal, Nagy, Frizoni – Arze, Abdouraman, Fernando, Luque – Tisza, Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós.
Videoton: Tujvel – Brachi, Caneira, Vinicius, Szolnoki – Sándor, Mitroviæ, Oliveira, Tóth B. Gosztonyi – Torghelle. Vezetőedző: Paulo Sousa.
Csere: Farkas helyett Rado¹ és Vadász h. Vági (a szünetben), Tisza h. Gallardo (56.p.), Abdouraman h. Sekour (70.p.), illetve Mitroviæ h. Polonkai (58.p.), Polonkai h. Jeff (61.p.), Oliveira h. Gyurcsó (65.p.), Gosztonyi h. Nikolics (69.p.), Szolnoki, h. Apostolopoulos.
Gól: Torghelle (25.p.), Nikolics (92.p.).
Sárga lap: Nagy (34.p.), illetve Vinicius (36.p.), Caneira (72.p.), Tóth B. (82.p.).

Benczés Miklós:
Jó mérkőzést játszottunk a Videotonnal. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, gratulálok a vendégek sikeréhez. A mérkőzésen látott jó dolgokat meg kell tartanunk, a hibákat pedig kijavítani. Az öltözői hangulatra azért rányomta a bélyegét a keddi esemény, hiszen csapatkapitányunkat veszítettük el.

Paulo Sousa:
Nehéz mérkőzést vártunk, nagy tisztelettel érkeztünk Miskolcra egy komoly játékerőt képviselő csapathoz. Küzdelmes találkozót vívtunk a Diósgyőrrel. Örülök a győzelemnek, és büszke vagyok játékosaimra, mert megvalósították a taktikát, viszontláttam az edzésen gyakoroltakat. Azért is külön értékes a siker, hiszen ilyen fantasztikus hangulatú stadionban nem könnyű nyerni. Sok sikert kívánok Benczés Miklós kollégámnak.

Statisztika: DVTK – Videoton
Lövés (kapura): 7 (4) – 8 (4)
Szöglet: 7-4
Szabálytalanság: 12-13
Les: 0-3

Soós P.
fotó: Mocsári L.