Ugrás a tartalomra

Farsangi jelmezek a klasszikustól a modernig

Létrehozva
Míg régebben volt ideje az embereknek farsang előtt a saját maguk által kitalált jelmezeket elkészíteni, addig ma már inkább a kölcsönzésben és a vásárlásban gondolkodnak. Akár ezt, akár azt választjuk, kreativitásunknak szinte semmi sem szab határt.
A jelmezkölcsönzési szokásokat illetően nagyobb változást nem tapasztalt az elmúlt években Kenéz Edit, a Miskolci Nemzeti Színház jelmezraktárosa, véleménye szerint annak köszönhetően, hogy sokak számára a ruha, a jelmez ugyanolyan fontos kelléke a farsangnak, mint a különböző népszokások, hagyományok megtartása és továbbörökítése, vagy mint a jellegzetes farsangi ételek elkészítése és fogyasztása.

jelmez_120221_ja_1.jpg– A gyerekek jellemzően a kedvenc filmjük és meséjük szereplőinek jelmezét keresik, a felnőttek pedig a minél szebb, különlegesebb ruhákat részesítik előnyben. Gyakran találkozunk azonban különleges kérésekkel is, sokan szeretnének például macskanőnek öltözni, de a 101 kiskutya negatív hősnője, Szörnyella de Frász ruhája is kedvelt. Összességében elmondható, hogy a felnőttek is nagyon élvezik a jelmezbe bújást – mesélte a jelmezraktáros.

Mint megtudtuk, sokakat visszajáró vendégként köszönthetnek a színház jelmezraktárában, akik már pontosan tudják, mit hol találnak meg – jelmezük összeállításában azért gyakran kikérik Kenéz Edit véleményét is. Elmondása szerint volt, aki a híres Sparrow kapitány (Karib-tenger kalózai) öltözetének egyes darabjait maga válogatta össze, de itt készült a miskolci Shrek öltözéke is.

Mint a Szocio-Produkt Kft. ajándékkereskedésében és mintaboltjában tapasztalják, már legalább egy hónappal farsang előtt betérnek az első érdeklődők az üzletbe, hogy jelmezük időben elkészülhessen az ünnepre. Az üzlet vezetőjétől megtudtuk, egy héten belül el tudják készíteni az üzlet által felkínált, de akár a vevő saját elképzelései alapján is megalkotott jelmezeket.

– Talán sokan nem is gondolnák, hogy manapság a felnőtteknél is mennyire kedvelt a farsangi jelmezek felöltése, vásárlóink mintegy 10 százaléka az idősebb korosztályba tartozik. A gyerekeknél persze nagyobb az érdeklődés – mondta.

A jelmezeket illetően végtelen a lehetőségek tárháza. A gyerekeknél itt is a népszerű mese- és filmhősök – mint például a Karib-tenger kalózai – a favoritok, de olyan klasszikus szereplők bőrébe is szívesen bújnak, mint Hófehérke vagy a Dzsungel könyve szereplői, ugyanakkor állatjelmezeket is előszeretettel választanak. A felnőtteknél teljesen változóak az igények, hiszen olyan különleges kéréssel is fordultak már a jelmezkészítőkhöz, hogy cigányasszonynak szeretnének öltözni, a hercegnő- és boszorkányruhák azonban a legkeresettebbek.

Kujan I.
fotó: Juhász Á.