Tóth Zsolt ügyfélszolgálati tanácsadó érdeklődésünkre elmondta, hosszú évek óta dolgozik ebben a szolgáltatási ágban, és érdekelte, hogy az egyik vezető hazai szolgáltató hogyan oldja meg ezt a nehéz, de annál fontosabb feladatot, az ügyfelekkel való kapcsolatfenntartást.
– Meglepetés nem ért, mert az eddigi információk alapján számítottam arra, hogy itt valami különlegeset találunk. Fontos tanulság számomra, hogy a kiváló munkakörülmények és az emberséges bánásmód, az alkalmazottakra való odafigyelés milyen módon segítheti az ügyfélszolgálati munkát, illetve azt, hogy egy ügyfélszolgálat megkapja a legjobb minősítést – mondta Tóth Zsolt.
Podhorányi László, Vodafone Magyarország Zrt. ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese a Lillafüreden rendezett konferencia apropójából rendezett ügyfélszolgálat látogatásról, és annak jelentőségéről beszélt.
– Úgy gondoltuk, hogy ha már lesz egy ilyen ügyfélszolgálati konferencia, melyet Miskolcon rendeznek meg, akkor ennek apropóján mi nagyon-nagyon szívesen megosztjuk a tapasztalatainkat a résztvevőkkel, megmutatjuk azt, hogy miért is vagyunk mi büszkék a miskolci ügyfélszolgálatra, és az itt dolgozó munkatársakra – mondta Podhorányi László.

Mint mondta, az ügyfélszolgálat sikere elképzelhetetlen munkatársainak felkészültsége, illetve szaktudása nélkül, de sok múlik az elkötelezettségükön, illetve az ügyfélcentrikus hozzáállásukon is.
– A jó hangulat mellett mindezek nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy 2010-ben és 2011-ben is a legjobb ügyfélszolgálatként minősítsenek, a Best of Call Center díjjal – mondta Podhorányi László.
A cégvezető reálisnak nevezte, hogy a jövőben a Vodafone sikerén felbuzdulva további, akár a konferencián megjelenő cégek is ide telepítsék ügyfélszolgálatukat, mert mint mondta, Miskolc olyan új kitörési pontokat keres, amelyek munkalehetőségeket biztosítanak a helyi ipar átalakulása után.
– Mi elkötelezettek vagyunk Miskolc iránt, eddig is sok segítséget adtunk a városnak, és a jövőben is szeretnénk segíteni. Ha kedvet tudtunk adni más cégeknek ahhoz, hogy válasszák ezt a várost, akkor úgy érzem, még tettünk, valamint mind a Vodafone, mind pedig Miskolc sikeréhez.
A három napos rendezvényen – mely a látogatást követően kezdődött el – a globális ügyfélkapcsolati iparág olyan meghatározó vállalatainak vezetői tartanak előadásokat, mint az IBM, TcT Hungary vagy az Avaya. A szekcióbeszélgetések résztvevői között megtalálhatók telekommunikációs és technológiai fejlesztő cégek, valamint egyetemi kutató- és képzési centrumok.
Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.