Ugrás a tartalomra

A drog veszélyeiről, fiatalosan

Létrehozva
Drogprevenciós programra érkeztek középiskolások a Művészetek Házába, ahol előadást hallgathattak meg a kábítószer káros hatásai mellett a rendőrség munkájáról, és a különböző legális szerek használatának következményeiről is.
Kábítószerügyi egyeztető fórumot szervezett Miskolc város önkormányzata, a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal és a Drogambulancia Alapítvánnyal csütörtökön. Egy tavaly kiírt pályázat, a Kábítószerügyi egyeztető fórumok működési feltételeinek biztosítására, valamint a drogprobléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósulásának előmozdítására című projekt segítségével a fiatalok figyelmét szerették volna felhívni a szórakozóhelyek, a drog, az alkohol veszélyeire.

drogellenes_forum_120223_kj_31.jpg

Klobusiztky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója fiatalos előadásában, multimédiás eszközökkel mutatta meg a középiskolás hallgatóságnak, hogyan működik a rendőrségi munka. A hivatalos szervek felismerhetőségétől kezdve bemutatta az intézkedéseket, a hivatal mindennapi munkáját.

A tanár Vigyázz magadra című előadásában közlekedési balesetek képeit sorakoztatta fel, hogy a felnövekvő generáció szembesüljön az ittas, vagy kábítószer hatása alatti autóvezetés sokszor halálos következményeivel. A diszkókban terjedő kábítószerek mellett megemlítette az internet, a közösségi oldalak, a játéktermek veszélyeit is. Mindenről szó esett, ami negatív irányba terelheti a középiskolás korosztályt.

drogellenes_forum_120223_kj_14.jpg

A fórum további részében kötetlen beszélgetés formájában tehették fel az érdeklődők kérdéseiket, és további prevenciós programokra is jelentkezhettek.

Kiss J.