A hazaiak villámrajtot vettek, ugyanis az első játszmában pillanatok alatt hat pontot szereztek. A fájó pontot az jelentette, hogy a miskolciak erejéből egyre sem futotta. Lutter remekül nyitott, többször is megoldhatatlan feladat elé állította az egyébként is meglehetősen tompán mozgó vendégeket. A rossz fogadás miatt lehetőség sem nagyon nyílt, hogy visszatámadjanak a vasutasok, amikor pedig erre mégis módjuk adódott, erőtlen ütésekkel kísérleteztek. Ezek hárítása semmiféle gondot nem jelentett a hazaiak számára, aki fokozatosan növelték előnyüket. Tizenhétnél jártak, amikor a miskolciaknak még mindig csak 7 pontjuk volt. A különbség tovább hízott (21-8), gyakorlatilag ebben az időszakban csak egy csapat volt a pályán.
A második játszmában folytatódott a vasutasok vergődése, és erőtlen játéka (8-2, 12-3, 18-4), aligha így gondolta csapata bemutatkozását a negyeddöntő első mérkőzésén Toma Sándor. A zöld-fehérek úgy röplabdáztak, mintha életükben először lettek volna ilyen rendezvényen, még loholni sem tudtak vetélytársuk után, amely azt csinált, amit éppen akart. Nem segítettek a cserék sem, az első osztályban szokatlan különbséggel diadalmaskodott a Gödöllő.
A harmadik játszmában végre apróbb változás következett be. Azt is mondhatnánk, hogy csoda történt, ugyanis az MVSC szerzett vezetést (1-3). Ekkor Rédei és Szabó Barbara is beütött néhány pontot, tizenegynél azonban már együtt volt a két csapat. Ekkor újabb rövidzárlat következett be a vasutasoknál, sorozatban négy pontot ért el a Gödöllő, és ez elegendőnek is bizonyult a találkozó fölényes megnyeréséhez.
Az első csata után tehát a Gödöllő 1-0-ra vezet, a párharc második felvonására pénteken délután 5 órától kerül sor Miskolcon. Az biztos: hatalmas javulásra van szükség ahhoz, hogy a vasutasok feladják a leckét ellenfelüknek. Mindenben javulniuk kell, az szólhat mellettük, hogy lelkes szurkolóik itt már segíthetik őket.
Eredmény: TEVA-Gödöllői RC – Albrecht-Miskolci VSC MISI 3-0 (13, 8, 18). Gödöllő, 150 néző. Vezette: Tillmann, Stefik.
MVSC: Oláh (2), Leidgeb (2), Rédei (9), Kovács E. (4), Szajkó (5), Szabó B. (5). Csere: Nagy Zs. (liberó), Csarkó (2), Sitkey (1), Kiss E. Edző: Toma Sándor.
Toma Sándor: - Sajnálom, hogy az iskolai elfoglaltságokból adódóan rendkívül tompán, álmosan kezdtünk. Mire szétnéztünk, máris kétjátszmás hátrányban voltunk. Annak viszont örülök, hogy a harmadik szettben már felvillantottunk valamit az igazi játékunkból.
Doros L.