Ugrás a tartalomra

Főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt

Létrehozva
kommunizmus-120224ml_07.jpgAz országgyűlés 2000. június 13-án fogadta el azt a határozatot, hogy minden év február 25-én főhajtással emlékezzünk a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Ennek értelmében a középfokú oktatási intézményekben ezen a napon megemlékezéseket tartanak. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták.

– Ez a magyar demokrácia végét jelentette. Magam is vallom az ókori római mondást, ami magyarul így hangzik: a történelem az élet tanítómestere. Véleményem szerint ez egy nagy igazság, tanulnunk kell tehát a múltban elkövetett hibáinkból. Megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad – mondta Molnár Péter.

A megemlékezést idén immár második alkalommal szervezte meg a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Miskolc Városi Szervezete, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Miskolc Városi Szervezete. Jelen volt a megemlékezésen Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is, aki elmondta, a XX. század két embertelen diktatúrája mind a mai napig meghatározza emlékezetünket, családjaink és felmenőink életét. Történészek szakmunkáiból tudjuk, hogy a kommunizmus áldozatainak száma meghaladja a 100 milliót.

– Úgy gondolom, hogy addig kell harcolnunk, amíg a kommunizmusról ugyanolyan elítélő módon fognak beszélni mindenütt a világon, mint a fasiszta diktatúráról. Addig kell harcolnunk, amíg az Európai Parlamentből is ki lesznek tiltva a kommunista pártok. Jelenleg több európai, magát demokratának valló országban engedélyezett a kommunista párt – mondta nagy tapsot kiváltva az országgyűlési képviselő.
Hozzátette, mi miskolciak, és mi magyarok soha nem fogjuk elfelejteni a kommunizmus bűntetteit, és amíg élünk, emlékezni fogunk az áldozatokra, mert ezt követeli az emberiesség, az ’56-os hősök, és ezt követeli a miskolci sortűz áldozatainak emléke.

Preview Image


Molnár Péter csatlakozott ehhez a gondolathoz, véleménye szerint ugyanis két komoly oka van annak, hogy néha számot kell vetnünk: egyrészt ápolnunk kell az áldozatok emlékét, másrészt ahhoz kell, hogy megértsük a mai helyzetet, mi miért következett be.
A beszédek után zenés irodalmi műsort adott az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület. Az egyesület vezetője, Várhelyi Krisztina, fellépett Kardos Katalin, Hortai Rita, Czap Ágota, Bikszádi Ilona, Romhányiné Papp Mária, Csáti-Ersók Károly, zenei kíséret pedig Romhányi Róbert adott.

kommunizmus-120224ml_06.jpg

A megemlékezés vendége és előadója a 80 éves Kuklay Antal atya volt, akit 1958-ban tíz év börtönbüntetésre ítéltek, majd szabadulása után hosszú időre eltiltottak a papi szolgálattól. Kuklay Antal 2009-ben a Hit Pajzsa díjazásban részesült, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.